Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.A világ tele van csodákkal, de ezt csak azok vehetik észre, akik képesek lelassítani a mindennapi rohanásban, hogy körbenézzenek maguk körül. Kicsit megállni és nézelődni már csak azért is érdemes, mert amellett, hogy egymást követik a különleges események, még az előfordul, hogy egy olyan kiemelkedő dolognak leszünk a szemtanúi, ami először és egyben utoljára történik meg.

Az alábbi listán öt olyan dolog szerepe, ami a világon eddig csak egyetlenegyszer fordult elő.

Egy ausztrál kislánynak megváltozott a vércsoportja: Demi-Lee Brennan volt az első ember, aki esetében sikerült rögzíteni a vércsoport megváltozását. A 9 éves kislány májtranszplantáción esett át, amihez férfi donort kapott.

Néhány hónappal később az orvosok arra figyeltek fel, hogy Brennan RH negatív vércsoportja RH pozitívra változott.

Ez valószínűleg a májban található őssejtek miatt történt, mert azok átvették a korábbi helyét a gyenge immunrendszer miatt.

A köd, amiben több százan elvesztek: 1915 nyarán azért indult útnak a Norfolk zászlóalj, hogy megtámadjanak egy falvat Törökországban, ám útközben különös ködbe keveredtek, amiben 267 ember nyomtalanul eltűnt, és soha többé nem adtak hírt magukról.

Senki sem tudott rájönni arra, hogy mi történt a zászlóaljjal, hogyan tűnhettek el a megmagyarázhatatlan ködben, amiről a szemtanúk azt mondták, hogy egyáltalán nem változott az alakja, még a szél hatására sem.

Amikor 1918-ban az Egyesült Királyság győzelmet aratott Törökország felett, akkor követelték a Norfolk zászlóalj tagjainak szabadon engedését, de ezt Törökország nem tudta teljesíteni, hiszen senki sem tudja, hogy hol lehet a 267 ember.

Furcsa lábnyomok a hóban: Máig megmagyarázhatatlan dolog történt az Anglia délnyugati részén található Devon megyében 1855-ben, amikor is a helyiek semmire sem hasonlító lábnyomokat találtak a hóban.

Habár a nyomok emlékeztettek a patára, azt mégsem lehetett mondani, hogy lótól származnak. A jelenséget még furcsábbá tette az, hogy a házak tetején és a kémények környékén is találtak ilyen nyomokat, a lakók pedig azt állították, hogy nem hallottak semmiféle zajt éjszaka.

A tudósoknak sajnos nem volt lehetősége arra, hogy megvizsgálják a nyomokat, mert túl gyorsan elolvadt a hó, ezért csak teóriák léteznek. Az egyik vélekedés szerint az ördög patája hagyta a nyomokat, de egy másik elképzelés szerint inkább ugró egér, esetleg más állat okozta a különös jelenséget.

A Niagara-vízesésben nem volt víz: Napjainkban a világ egyik legcsodálatosabb látnivalójaként tartják számon a Niagara-vízesést, pedig 50 évvel ezelőtt kis híján teljesen eltűnt. 1969-ben az amerikai és a kanadai kormánynak közösen kellett kitalálnia egy megoldást, ugyanis az erózió (az a folyamat, amikor a felszíni erők, például víz vagy jég, rombolni kezdik a felszínt) lassan pusztította a természeti csodát.

Végül úgy döntöttek, hogy nyáron létrehoznak egy mesterséges folyosót, hogy eltereljék az áramlást, és megvizsgálják a sziklafalat, hogy kiderüljön, mekkora a károsodás. A mederben fél évig nem volt víz, viszont a terveket sikerült véghezvinni, úgyhogy azóta sem fordult elő újra, hogy ne legyen víz a Niagara-vízesésben.

Tanzániában hónapokig röhögőgörcsöt kaptak az emberek: Az igazság az, hogy hangozzék bármilyen hihetetlenül, az eset tényleg megtörtént, de nem egyszer, viszont ez volt az első és eddig az egyetlen alkalom, hogy sikerült rögzíteni a kollektív röhögőgörcsöt.

A különös jelenség 1962-ben történt, amikor Tanzániában három keresztény iskola diákjai kaptak röhögőgörcsöt. Aki elkezdett nevetni, az nem bírta abbahagyni. Mivel a röhögés terjedt, ezért az iskolát be kellett zárni.

Ezzel azonban nem sikerült megfékezni a „járványt”, ugyanis 18 hónap alatt további 14 iskolát zártak be, a röhögőgörcsöt pedig több ezer ember „elkapta”.A tudósok véleménye az, hogy a nagyon szigorú szabályok és a tanárok a felelősek a jelenségért, amit valójában a gyerekek tiltakozása volt.

(Forrás: bien.hu)


Hozzászólások

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Ciara maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat a saját tervezésű egyedi ruhája.

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

A kicsi 29. héten jött a világra a szülei hónapokig meg sem látogatták.

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Áprilisi tréfák a szűkre szabott ruhától, az első szamárkiállításon át, a részegen való internetezés tiltásáig.

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

A hajléktalan férfi tettét videón örökítették meg, segítségért nem várt jutalmat kapott.

2018 legvonzóbb férfiai a világ minden tájáról

2018 legvonzóbb férfiai a világ minden tájáról

A tíz legjobb pasi a közösségi média felhasználói szerint.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

http://ujhazak.com