Menekültek miatti terrorveszély nem nagyobb, mint más német csoportoknál

A fenti kijelentést a napokban a német helyett kormányszóvivő, Ulrike Demmer tette Berlinben.


A szóvivő asszony szó szerint a következőket mondta "A menekültek körében nem nagyobb és nem kisebb a terrorveszély, mint a lakosság más csoportjaiban."

BN-NE313_germig_P_20160321062247

A fenti mondat ráadásul a napokban történt reutlingeni és ansbachi támadás után hangzott el, amelyet migránsok követtek el.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter a Berliner Morgenpostnak azt nyilatkozta, hogy nem lenne helyes a menekülteket általánosságban, kollektíven meggyanúsítani.

a_043_dpa-pa_151016-99-07252_dpai_europress_eza-1024x576

Ulrike Demmer német helyettes kormányszóvivő a reutlingeni támadással kapcsolatban az közölte, hogy nincs szó “állambiztonságot fenyegető bűncselekményről”, vagyis a hatóságok nem terrorcselekményként sorolják be az esetet.

Az ansbachi merénylőről azonban azóta kiderült, hogy egyértelműen terrortámadást követett el.

ulrike-demmer

Ulrike Demmer szerint meg kell várni a vizsgálatok részletes eredményét, a szóvivő kiemelte, hogy az utóbbi hónapokban lévő terrorcselekményeket többségében nem menekültek követték el.

Ez pedig egybevág azzal, hogy a menekültek nem jelentenek nagyobb vagy kisebb terrorveszélyt, mint a lakosság más csoportjai.

Thomas de Maiziere a berlini lapnak arról beszélt, hogy nem szabad a menekülteket általánosságban, kollektíven meggyanúsítani. Jelenleg 59 esetben folytatnak nyomozást annak gyanújával, hogy menekülteknek közük lehet “terrorista struktúrákhoz”, holott “sok százezres” nagyságrendben érkeztek menekültek az országba – húzta alá.

Refugees_Munich_3438284b

"Mint mondta, a kormány mindent megtesz az érkezők számának “fenntarthatóan alacsony” szintre csökkentéséért. Mivel azonban a szenvedés a világon nem lesz kevesebb, törekedni kell arra is, hogy “egyrészt jobban védjük külső határainkat, másrészt biztonságos és legális úton Európa, és így Németország is befogadjon méltányos számban menekülteket közvetlenül a válságövezetekből”, mert csak így lehet visszaszorítani az embercsempészetet" – mondta a miniszter.

Hangsúlyozta: gondoskodni kell arról, hogy a menekültek esélyét a befogadásra a rászorultságuk határozza meg, és ne az, hogy mennyi pénzt tudnak “kizsarolni” belőlük az embercsempészek. A biztonságot is szolgálja a menekültek legális befogadása közvetlenül a válságövezetekből, mert így már azelőtt el lehet végezni a menekültek biztonsági átvilágítását, hogy belépnek az országba. A kormány ezen a megoldáson dolgozik, mert ezt tarja helyesnek biztonságpolitikai szempontból – mondta Thomas de Maiziere.

31705574,pd=5,f=teaser-xxl

Mint ismeretes Reutlingenben egy szíriai férfi szerelemféltésből megölt egy terhes lengyel nőt és két embert megsebesített.

nepszava-1000x600

Ansbachban pedig egy szíriai menedékkérő robbanószerkezetet hozott működésbe, amely a hátizsákjában volt. A merénylő meghalt, 12-en sérültek meg, köztük hárman súlyosan.

Forrás: pestisracok.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com