Merkel kancellár egy hős, a többiek pedig megbuktak

Az ENSZ főtitkárának migrációs ügyekkel foglalkozó különmegbízottja Pether Sutherland Angela Merkelt hősnek nevezte. A kancellárasszony volt, aki egyedül állt ki a menekültek mellett, a többi európai vezetők pedig megbuktak az emberiség tesztjén.


"Véleményem szerint Merkel asszony hős.” – közölte Sutherland Genfben egy sajtó tájékoztatón.

00

Annak ellenére tette ezt, hogy tisztában volt vele, népszerűsége csökkenni fog. Azt is tudta, hogy ez nemcsak erkölcsi kérdés, de politikai támadásoknak is ki lesz téve. Svédország hozzáállását méltatta, de megjegyezte azt, hogy Európa viszonylag kevés menekültet fogadott be.

"Némelyek azt mondták, hogy felveszünk menekülteket, csak legyenek keresztények. Melyik évszázadban élnek ők? Mi van az emberi méltóság és egyenlőség alapelveivel?" – tette fel a kérdéseket Sutherland.

Az ENSZ meg van róla győződve, hogy a politikusokat és a migránsokat negatív fényben tünteti fel a média.

Az ENSZ embere szerint a migránsok általában az összes európai országban többel járulnak hozzá a költségvetésekhez, mint amennyi segélyeket felvesznek.

A befogadó országokban alacsonyabb a munkanélküliség és az oktatásra is figyelmet fordítanak.

Sutherland arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Uniónak a világ gazdaságából jelentős részesedése van. Ezért a menekülteket kötelessége befogadni, segíteni.

Forrás: alfahir.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com