Merkel török kollaboráns!

Angela Merkel Recep Tayyip Erdogan stratégiai partnersége és a vele való kapcsolata miatt van bajba.


Erősödnek a félelmek a 3 milliós Németországban élő török kisebbség kettős lojalitása, valamint a török imámok ankarai finanszírozása miatt.

1019MerkelErdogan_1_oszlopos_breaking

A legtekintélyesebb német üzleti lap a Handelsblatt szerint „Merkel egy török kollaboráns.”

Ez annyit tesz, hogy Németországban a politikai széljárás merőben megváltozott.

„A kancellár hallgatása nélkül Erdogan nem vihette volna végig azt a játszmát, amit eljátszott. A kétarcú Merkel hallgat, miközben Erdogan lebontja a jogállamot.”  - írja a Handelsblatt.

handelsblatt_logo_mainhead

A német sajtóban komoly vihart okozott a kiszivárogtatás, ami nem tekinthető véletlennek. A német belügyminisztérium nem nyilvános jelentését fedték fel az ARD csatornának, amely szerint a török kormány évek óta iszlamista és terrorista érdekcsoportokkal működik együtt a Közel-Keleten.

Erdogan a dokumentumok szerint még 2011-ben kezdte meg tevékenységét terrorista szervezetekkel, azóta egyre szélesebb körben folyik.

A jelentés rámutat arra is, hogy a török kormányzó párt (AKP) nyitott a szélsőséges iszlamizmusra. Több ízben előfordult, hogy szolidaritásból biztosították és támogatták az egyiptomi Muzulmán Testvériségi mozgalmat, vagy a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamászt. Az utóbbit 2003-ban az Európai Unió terrorszervezetnek könyvelte el.

Az időzítésen kívül a német hírszerzés jelentése szakmai szempontból nem rendhagyó.

Angela Merkel gyakorlatilag kiszolgáltatta az EU menekült-paktummal Berlin és egyben Európa biztonságát Erdogannak. A cikk szerint a kiszivárogtatott jelentésnek komoly politikai súlya van.

Rolf Mützenich az SPD külpolitikusa követeli, hogy a „súlyos vádról” azonnal számoljon be a parlamentnek.

A török puccskísérlet után Ausztriában és Németországban egyaránt jelentős bizalmatlanság alakult ki török szervezetekkel szemben olyannyira, hogy a Ditib nevezetű központi vallásos szervezetük Ankarától elhatárolódott és politikai semlegességet ígért.

Több német újság és politikus hangot adott félelmének a 3 milliós kisebbségben élő török kettős lojalitást illetően. Fölvetették azt is, hogy a Ditib imámjai Ankarától is kaphatnak instrukciókat.

DITIB-Zentralmoschee_Köln_-_April_2015-7489-e1471184950780

A félelem nem alaptalan, hiszen Németországban 900 török mecset van. Az iszlamista szervezet imámjait a Ditib Törökországban képezi az ottani állami Diyanet finanszírozásában. Ezek közül a legtöbb nem ismeri a német nyelvet és kultúrát sem.

Törökországban a legutóbbi parlamenti választásokon németországi törökök közel 60%-a szavazott Erdogan pártjára. Ilyen kimagasló eredményt egyetlen európai országban sem ért el az AKP.

Forrás: pestisracok.hu, Privátbankár; Káncz Csaba írása alapján

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com