Mi a különbség sikeres és sikertelen ember között?
Kérdezhetnénk azt is, hogy mi a különbség a sikeres ember és a lúzer között. Annyira nem sok a különbség, hogy emberek vagyunk, de az élethez való hozzáállás igenis nagyban befolyásolja, hogy hova tartozunk.
Nézzük meg ezt a néhány minimalista képet, amelyet az Architecture & Engineering tett közzé közösségi oldalán.

Ezek a képek valójában megmutatják, hogy mik azok, amelyek elválasszák a sikeres embereket a sikertelenektől.
Minimalista képek egyenlő azzal, hogy nagyon egyszerűen, mindent meg lehet oldani azzal, hogy ne tartsunk haragot sokáig „Nap le ne menjen haragotokon”. Illetve be kell látni, hogy hibáztunk!
A sikeres ember segít másokon azzal, hogy felemeli őt. A sikertelen ember mások kudarcán örvend.

A sikeres elismeri a hibáját, ellenben a sikertelen mindig másokat okol.

A sikeres folyamatosan tanul, fejleszti magát, míg a sikertelen úgy gondolja, hogy mindent tud.

A sikeres emberek gratulálnak egymásnak, elismerik egymást; a sikertelen ok nélkül is kritizálja a másikat.

A sikeresek megbocsátanak, a vesztesek pedig haragot tartanak.

A sikeres emberek ötletekkel rukkolnak elő, a vesztesek pedig pletykálkodnak.

Forrás: lajk.hu


Hozzászólások