Miért nem látják a nők szépnek magukat?

Mindössze a nők 4 százaléka vallja magát szépnek, vagyis tízből minimum kilenc nő nincs tisztában szépségével, azzal, hogy milyen sugárzó is tud lenni.

Dove-Camera-Shy-1Ennek bebizonyítása roppant egyszerű. Próbáljunk lefotózni vagy lefilmezni kislányokat és felnőtt nőket! A kislányok boldogan mosolyognak, pózolnak a kamera kedvéért, vagy akár táncolnak, ha filmezik őket.

A felnőtt nők többsége pedig menekül a fényképezőgép elől. Legkevesebb, hogy megpróbálja arcát eltakarni vagy elfordul. Nincs különbség fiatal, középkorú vagy idős hölgy között. A reakció azonos. Joggal merül fel a kérdés, hogy mikor volt az a fordulópont egy lány, egy nő életében, amikor már nem gondolta magát szépnek, amikor már úgy gondolja, hogy ő ne szerepeljen a képeket. A nők több mint 60 százaléka akár fényképeket is képes széttépni, megsemmisíteni, ha úgy gondolja, nem elég szép rajtuk.

A fantomrajzokat vizsgálva... A fantomrajzokat vizsgálva...

Ha a kor szépségideálját nézzük, akkor azt látjuk, hogy az igazi szép nő fiatal, karcsú, sőt vékony, magas és szőke. Aki pedig minél messzebb érzi magát a sztereotípiától, annál kevésbé érzi magát szépnek. Ezzel a szépség - legalábbis, amit a legtöbb nő annak hisz - elérhetetlenné vált számukra. Ezt sugallják a reklámok, a filmek, a szépségipar. Annak ellenére, hogy a nők többsége tudja, hogy például a reklámfotókat photoshop segítségével készítik, hogy a filmeken szereplő hölgyek profi stylist, fodrász, sminkes és operatőr segítségével tűnik olyan szépnek a filmvásznon.

Ezt ismerte fel az egyik legnagyobb kozmetikai cég, amely lassan tíz évvel ezelőtt tűzte ki célul, hogy a nőknek segít a magukról alkotott torz képet helyessé változtatni. Legyen pozitív énképük, legyenek tisztában önmagukkal.

Sok nő a külső elvárás nyomására görcsösen igyekszik szebbnek látszani, vagyis amiről ő azt gondolja, hogy szebb.

A szépség és a boldogság között szoros összefüggés van, ugyanígy egy nő megjelenése és önbecsülése között is. Fiatal nők bevallása szerint, amikor rosszul érzik magukat a bőrükben, az a külsejük, a megjelenésük, a súlyuk miatt van. A nők saját magukról alkotott képe befolyásolja boldogságukat, lelki - és ebből kifolyólag testi - egészségüket is.

A kozmetikai márka 2013-ban is folytatja a még 2004-ben megkezdett utat. Önbizalom építő kampányuk célja a nők önbizalom építése. A kampányokhoz kisfilmeket készítenek, amelyekkel a valódi szépséget akarják bemutatni. De fantomkép rajzolással is kiváló és megdöbbentő eredményeket értek el. Elindult egy "bókangyal" is. A nők - legalábbis a magyar nők - pozitívan fogadták a kedves szavakat, amikor nem számítottak rá, és mosolyogtak.

A Dove célja, hogy bemutassa, a nők sokkal szebbek, sugárzóbbak, mint hiszik magukról.

www.pozitivnap.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com