Migránsok által lakott no-go zónákat a panaszok ellenére sem ismerik el Essenben

Egy német város lakói felháborodtak, mert a hatóságok nem foglalkoznak az Essenben lévő no-go zónákkal.


A lakosok szerint sem a rendőrség, sem a kormányzat nem akarja tudomásul venni a városban lévő no-go zónákat, pedig azok megkeserítik az emberek életét, akik nem érzik magukat biztonságban.

760x0 (4)

A nyugatnémet város lakosai felháborodva követelték a városvezetéstől, hogy tegyenek rendet az Altessen nevű városrészben, ahol a migránsok élnek.

"Itt születtem, de nem érzem többé magam biztonságban itt, ez pedig megengedhetetlen" - sérelmezte az egyik esseni lakó.

Germany-720520

A panaszok azonban nem értek célba a hatóságoknál sem, a helyi rendőrfőnök azt mondta, hogy annyit nyaggatták már, hogy nem érdekli a tiltakozás és nem akar foglalkozni a kérdéssel. Sőt szerinte nincs is no-go zóna a városban.

"Altessen nem no-go zóna, a lakosok egyszerűen csak egymást hergelik, nincs itt semmi baj" – közölte a polgármester, Thomas Kufen. Az emberek szerint azonban a városvezetés elhallgatja a gondokat.

Police-682826

A lakók szerint a drogkereskedő bandák miatt az utcákon egyre zavaróbb a helyzet és több a verekedés. A rendőrök azonban semmit sem tesznek, hogy megvédjék az embereket. Ezért többen már el is költöztek, akik nem érezték magukat biztonságban. -írja az Express.

A korábbi rendőrfőnök, Bernhard Witthaut 2011-ben arról beszélt, hogy a rendőrségi felsővezetők nem ismerik be a no-go zónák létezését. A városvezetők sem hajlandók erre, mert akkor az gyenge színben tüntetné fel őket, akik nem tudnak a területükön rendet tartani.

Bernhard-Witthaut-682828

Witthaut ma már civilként dolgozik, de a közelmúltban azt mondta, hogy a városban több olyan terület van, ahová csak nagyobb csoportokban mernek bemenni a rendőrök.

Police-682830

A volt rendőrfőnök szerint a jelenlegi német kormány mindent elkövet, hogy elhallgassa a hasonló híreket, hogy megvédjék a migránsbefogadó politikát.

760x0 (1)

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Postán küldték el a gyereket a szülők

Postán küldték el a gyereket a szülők

Őrültségek, amelyek régen teljesen legális, hétköznapi szokások voltak.

Repülő motorokkal járnak majd a jövő rendőrei Dubajban  - videó

Repülő motorokkal járnak majd a jövő rendőrei Dubajban - videó

A sci-fi filmekhez hasonlító jármű akár 5 méter magasságba is képes felemelkedni

Botrányos módon bántak a 2 éves, engedetlen bölcsissel a nevelők

Botrányos módon bántak a 2 éves, engedetlen bölcsissel a nevelők

Az eset nagy felháborodást váltott ki, a kisfiút a szülei azóta másik bölcsibe íratták.

Macskaszerű bébiszörny létezése okozott pánikot Malajziában

Macskaszerű bébiszörny létezése okozott pánikot Malajziában

Az emberek azt hitték, hogy egy mutáns kísérleti lény került a szabadba egy laboratóriumból.

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos,  aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos, aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Márknak egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy eltegye a bankókat.

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Németországban a hörcsög védett állatnak számít, így meg kell várni, míg felébred.

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Québecben sikerrel vitték keresztül a törvényt, amely jövőre lép életbe.

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

A lány szerencséje az volt, hogy az 58 éves férfi szembeszállt a támadóival.

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Élete utolsó pillanatiban így reagál a csimpánz régi barátja láttán

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Québecben már harmadszor próbálkoznak azzal, hogy elfogadtassák a törvényt.

http://ujhazak.com