Migránssimogatók és a német szocialisták le akarják állítani az afgánok deportálását

A tanácskozáson a szövetségi és a tartományi kormányok belügyminiszterei vesznek részt.
Már most feszültség van, hiszen a Soros-féle Pro Asyl nevű migránssimogató szervezet mellett már a szocialisták is azt követelik, hogy állítsák le az Afganisztánba történő deportálásokat.

A keddi tárgyalások egyik legfontosabb napirendi pontja így Afganisztán kérdése lesz.

Az afgánok esetében ugyanis már egy ideje elkezdődtek a kitoloncolások.
A szigorított bevándorláspolitikát a szocialista SPD politikusai elutasítják.

Az SPD egyik képviselője, Stafean Studt a Zeit Online-nak egy interjú során arról beszélt, hogy aggódik az Afganisztánba való deportálások miatt. Szerinte több besorolást kéne használni régiónként az országgal kapcsolatban, mert az ország egésze nem biztonságos.

A jelenlegi vita alapja az, hogy a biztonsági helyzet Afganisztánban megromlott, aminek egyik jele, hogy pár hete véres támadás volt a Mazari-Sarifban lévő német főkonzulátus ellen.
Az SPD politikusai azonban az afgán migránsok megkegyelmezésén túl a szíriai menekültek családegyesítését is újból könnyebbé akarják tenni.

Az eseményekből a Soros György által támogatott Pro Asyl szervezet is kiveszi a részét. Az afganisztáni biztonsági helyzet drámai romlását hangoztatták, így követelték a deportálások leállítását és a családegyesítések könnyebbé tételét.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com