Milliós bírság járhat az imámoknak a gyerekházasságokért Németországban

Németországban elejét akarják venni a migráns áradat miatt egyre gyakoribb gyerekházasságoknak.


A jobboldali CDU/CSU pártszövetség most egy új törvény bevezetését sürgeti, amely szerint több ezer eurós bírságot kapnak az imámok, ha hozzájárulnak a gyerekházasságokhoz. Ezzel egyetért a szociáldemokrata párt SPD is, hogy törvényben tiltanák meg a 18 év alattiak egyházi vagy anyakönyvvezető előtti házasságkötését.

760x0 (2)

Günter Krings a CDU-politikusa, a német belügyminisztérium parlamenti államtitkára minderről a Rheinischen Post lapnak beszélt.

A politikus azt mondta, hogy pénzbírsággal sújtják azokat, akik vallási szertartás során összeadnak olyan párt, amelynek legalább az egyik tagja kiskorú, illetve ha a házasság megkötése az anyakönyvi hivatal tudta nélkül történik. Aki megszegi a törvényt, több ezer eurós bírságot kaphat.

kas_62877-1290-1-30_220

A törvényre azért van szükség, hogy megakadályozzák, hogy az imámok a muszlim gyerekeket hozzáadják valakihez. Németországban ugyanis a 16-18 év közöttiek csak akkor házasodhatnak össze, ha a pár egyik tagja már nagykorú és a családjogi bíróság engedélyezi. Eddig néhány tucat ilyen házasságot kötöttek évente.

Krings szerint egy fiatalkorú vagy gyerek még nem értheti az állami és az egyházi házasságkötés közötti különbségeket és az állam feladata, hogy a kulturális szokások miatti nyomástól megvédje őket.

GettyImages-618565210-640x427

A tilalom elsősorban a muzulmán közösségre lenne érvényes. A 18 év alattiak külföldön kötött házasságát pedig Németországban nem ismernék el.

A szövetségi belügyminisztérium által ismert adatok szerint kb. 1500 gyerek vagy fiatalkorú él házasságban. Többségük szíriai menedékkérő vagy menekült.

A tényleges szám azonban ettől több lehet, mert az állam nem mindig szerez tudomást az egyházi, legfőképpen az imámok által kötött házasságokról.

A törvény bevezetésével azt akarják elérni, hogy a gyerekházasság teljesen visszaszoruljon Németországban.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com