Milliós büntetést kapott a muszlim nő, aki nem vette le a nikábot

A 40 éves albán nőt, az olasz bíróság 30 ezer euró, azaz kb. 9,2 millió forintra büntette meg.

A nő bűne az volt, hogy nem vette le az arcát eltakaró muszlim kendőt azaz a nikábot egy középületben  - közölte az ANSA hírügynökség.

Az észak-olasz Pordenone város bírósága a nő előző 4 hónapos szabadságvesztéssel kapcsolatos ítéletét változtatta pénzbüntetéssé.


A nő egy hónapja, a San Vito al Tagliamento város tanácsának nyílt ülésén tagadta meg a kendő levételét.

Annak ellenére, hogy törvénybe hozták, hogy nyilvános tanácskozás során mindenkinek felismerhetőnek kell lenni és ez alól a muszlimok sem kivételek.

A 40 éves albán nő 2000 óta él a városban és nemrég kapta meg az olasz állampolgárságot. Aznap azonban megtagadta, hogy levegye a szem kivételével az egész arcát eltakaró kendőt a polgármester felszólítására.

A nőt szabályszegés miatt ezután kikísérték a teremből, majd közrend megsértése miatt emeltek vádat ellene.

Olaszországban még 1975-ben hoztak törvényt, amely tiltja hogy középületekben valaki arcot fedő viseletben jelenjen meg. Ebbe még a bukósisak is beletartozik. A szabály része volt a bűnözés elleni küzdelemnek.

Az elmúlt évek során néhány olasz városban a rendelkezésen szigorítottak, így a nikábot viselő nőknek is le kell venniük a kendőt, többek között még a kórházakban is.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com