Milyen színbe öltözik nyáron a lelkünk?

Tudjuk meg, hogy a varázslatos évszakban melyik árnyalatra változik a személyiségünk!summerAmikor beköszönt az ősz, akkor szürkének érezzük a hangulatunkat, míg télen sokan feketében képzeljük el a lelkünket, majd tavasszal kizöldellünk, mint a természet, majd eljön a nyár, amit mindenki varázslatos évszaknak tekint.

Ilyenkor megváltozik az emberek személyisége, mert egy kicsit felszabadultnak érezzük magunkat, és szívesebben hagyjuk el a lakásunkat, mint az őszi esőben, vagy télen, amikor repkednek a mínuszok.

Ha felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon milyen a nyári személyiségünk, a lelkünk, és mit mond el rólunk az adott szín, akkor most választ kaphatunk úgy, hogy a fenti képről kiválasztjuk azt az illusztrációt, amelyiket a legközelebb érzünk magunkhoz, majd olvassuk el, hogy mit mesél rólunk a választásunk.

1. Piros bogyós gyümölcsök: Az életünket intenzíven, szenvedélyesen éljük. Valódi itt és most emberek vagyunk, aki nyáron tudja a legtöbbet kihozni magából, hiszen a meleg beköszöntével életre kelünk, és az élet minden apró eseményét kiélvezzük.

Az összes személyiségtípus közül mi vagyunk azok, aki szomjazik a nyári romantikára, sőt, egy régi románcot is felélesztenénk a balzsamos idő hatására. Szeretjük azt érezni, hogy nyáron minden lehetséges, tehát ilyenkor optimistán állunk hozzá az élethez.

2. Aranyló bronz: Ha a második illusztrációt választottuk, akkor nemcsak nyáron árasztjuk magunkból a melegséget, hanem bármelyik évszakban, de ilyenkor tudunk igazán ellazulni, relaxált állapotba kerülni. A személyiségünk soha nem hagyja, hogy szó szerint vagy képletesen túlfűtsék. Nagyon jól tudjuk, hogy hogyan kell lazítani, ezért amikor eljön az ideje, akkor magunktól lassítunk le, hogy önmagunkkal kezdünk törődni.

Ha lehetne, akkor megállítanánk az időt, hogy mindig nyár legyen, mert ilyenkor adhatjuk igazán önmagunkat. Amennyiben figyelünk az ütemezésre, akkor bármelyik évszakban megtarthatjuk a lassú tempót, mert a lelkünkben mindig nyár lesz.

3. Harmatosan zöldellő fű: A harmadik illusztráció arra utal, hogy szinte eggyé válunk a természettel, ha megérkezik a nyár. Ilyenkor a legkisebb dolog is képes feldobni a hangulatunkat, mert az évszak minden egyes pillanatát élvezzük.

Esetünkben nem kell semmi különösnek történnie ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, mert azt valljuk, hogy minden csak hozzáállás kérdése. A gondolkodásmódunk már a nyár beköszöntével megváltozik.

A meleg hónapokban próbáljuk a lehető legtöbb időt a természetben tölteni, mert a nyár mindig megmutatja nekünk azt az irányt, amivel nagyszerűen elboldogulunk az év további részében.travele4. Kéklő égbolt: A negyedik illusztráció a szabadságról, függetlenségről szól, tehát arról, hogy valószínűleg általában nem érezzük annyira szabadnak magunkat, mint fiatalabb korunkban, ezért nyáron próbáljuk újra előrángatni magunkból azt a csodás érzést.

Nagyon szeretjük a nyári napokat, amelyeket nem tervezzünk meg előre, nem készítünk szoros napirendet, amihez tartanunk kell magunknak. Spontán találjuk meg a szórakozást, a mókát, amiért csak ki kell lépnünk a házból.

Úgy gondoljuk, hogy számunkra a nyár az egyetlen évszak, amikor némi impulzivitást csempészhetünk az életünkbe, és minden perc új meglepetést tartogat. Emellett imádjuk a meleg napok energiáját, ilyenkor könnyebben teremtünk kapcsolatot, mert soha nem tudhatjuk, hogy mikor vehetünk részt egy nyári kalandban.

5. Sárgán vibráló napraforgók: Születésünk óta életvidám a természetünk, emiatt teljesen mindegy, hogy éppen milyen évszak van, ám van valami a nyárban, ami extra ragyogást kölcsönöz nekünk. Ebben az évszakban a játékot, kalandot, fejlődést látjuk, ezért számunkra nem létezik két egyforma nyár.

A személyiségünknek megvan a maga ragyogása, hatalmas karizmája, ezért hihetetlenül magabiztosak vagyunk. Mi minden helyzetben képesek vagyunk hinni önmagunkban, nem félünk nagyot álmodni, mert hiszünk abban, hogy meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket.

6. Tündöklő görögdinnye szín: Ha az utolsó ábrázolás mellett döntöttünk, akkor rendkívül szeretetre méltó, könnyed személyiséggel vagyunk megáldva. Szeretjük a nyarat, és képesek vagyunk a legapróbb eseménynek is örülni.

Emellett nagylelkű, barátságos ember hírében állunk. Számunkra igazán fontos, hogy ne csak mi érezzük jól magunkat, hanem azok is, akiket szeretünk. Imádjuk magunkat körbevenni a jó barátokkal, nagyon szeretjük a nyári összejöveteleket, és fantasztikusan szórakozunk egy grillpartin, medencés bulin, jó pikniken.

Az is a kedvünkre való, ha csak a tábortűz körül ülhetünk és nagyokat beszélgethetünk a szeretteinkkel. Mi azt gondoljuk a nyárról, hogy ki kell használni minden percét, mert nem tart örökké az évszak.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com