Mormon papnők?
Az Amerikai Egyesült Államok Utah állama a központja a világ több mint 15 millió tagot hívőt számláló mormon közösségének.
A mormon vallást a XIX. század elején alapították az USA-ban. Nagy-Britanniában jelenleg 188.000 követőt tudhat magáénak. Az egyház tanításának középpontjában Jézus Krisztus áll, de jelentősen eltér akár az ortodox, akár a katolikus, akár a protestáns egyház tanításaitól. Azt tanítja, hogy azt az egyházat állítja vissza, amit Jézus Krisztus alapított. Joseph Smith, az alapítót prófétaként tisztelték és tisztelik.
Leggyakrabban az egyébként szigorúsága miatt és az USA-ban is illegálisnak számító poligámia kapcsán emlegetik.
A Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza kiközösítette a női papok felszentelésének prominens támogatóját, Kate Kellyt.
Kate Kelly, a nők pappá szentelését célul tűző társaság alapítója a közelmúltban kapta kézhez a mormon egyház bíróságának határozatát. Az egyház elöljárói hitehagyottnak minősítették a nőt az egyházi doktrínák megsértése miatt. Kiközösítését elrendelő levelet eljuttatták Utah állam vezető napilapjához, a Deseret Newshoz is. Ennek értelmében Kate Kelly nem gyakorolhatja hitéleti tevékenységét legalább egy éven át.
"Tiszteletben tarjuk a nézeteit, de azokat nem terjesztheti, és nem téríthet másokat az egyház teljes jogú tagjaként" - szólt Virginia püspökének indoklása.
Akkor nyerhet felvételt újra az egyházba, ha hű megbánást tanúsít, amely magában foglalja az "egyház tanításainak és cselekedeteinek, és a papiság doktrínái" támadásainak beszüntetését.
Kate Kelly nyilatkozata szerint a csupa férfiakból álló bíróság határozata különösen fájdalmas számára. "Tragikus számomra és a családom számára a mai nap, amely számos módon hatással bír életünkben itt a Földön és az örökkévalóságban is" - válaszolta Kate Kelly az ítélet kézhezvétele után.
A nők pappá szentelését támogató társaság azzal érvel, hogy a vallás támogatja a nemek egyenlőségét, amely a nők pappá válását is magában foglalja. A kiközösítés a legsúlyosabb büntetés, amelyet az egyház bírósága kiszabhat. Ritkán alkalmazzák, évente 10-20 ezer embernek kell távoznia az egyházból.
www.bbc.com
A mormon vallást a XIX. század elején alapították az USA-ban. Nagy-Britanniában jelenleg 188.000 követőt tudhat magáénak. Az egyház tanításának középpontjában Jézus Krisztus áll, de jelentősen eltér akár az ortodox, akár a katolikus, akár a protestáns egyház tanításaitól. Azt tanítja, hogy azt az egyházat állítja vissza, amit Jézus Krisztus alapított. Joseph Smith, az alapítót prófétaként tisztelték és tisztelik. A tagok legfontosabb könyve a Mormon Könyv, amely először 1830-ban jelent meg New York államban. A könyvet szent könyvként, a Biblia kiegészítőjeként tisztelik. Az egyházi doktrína szerint csak férfiak szentelhetők pappá.

Hozzászólások