Motorosbanda kísérte a szalagavató bálba a társai által csúfolt tinilányt
Chloe Robson igazi királynőként vonult be a szalagavató báljára, a lányt ugyanis 127 motoros kísérte. A 16 éves lány így büszkén vállalhatta önmagát és megvédték a társai csúfolódásától.
Chloét a túlsúlya miatt ugyanis évek óta gúnyolják társai, egész gimnázium alatt bántották. Emiatt a lány már értéktelennek érezte magát és utált suliba járni. – írja a Mirror.
A lány nagybátyja, Grant Robson egy Bikers Against Bullies nevű motorosbanda vezetője, akik kiállnak azok mellett, akiket mások bántanak. Így a nagybácsi kitalálta, hogy az unokahúga kapjon motoros kíséretet, a társai pedig mellé álltak, így végül 127 motoros kísérte el Chloét a bálba.
A bevonulás igazi meglepetés volt a többieknek, mindenkinek leesett az álla Chloé megjelenésén. A lánynak pedig magabiztosságot adott az őt kísérő motoros banda látványa.
„Leírhatatlan pillanat volt. Hallottam, ahogy az emberek hüledeznek, hogy VÁÓ!, ez volt aztán a bevonulás!” – mondta boldogan.
Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások