Muszlim lányt nikáb viselése miatt tiltották ki az iskolából
Egy muszlim lány beperli az iskolát ahová járt, mert nikáb viselése miatt kitiltották onnan. A 18 éves lány Osnabrückben él és esti tagozatra járt a gimnáziumba.
Az intézmény azonban megtiltotta neki, hogy az órákon eltakart arccal, azaz nikábban vegyen részt.
A tinilány elmondása szerint ő vallási szokásai miatt hordja a nikábot. Az iskolában azonban ezt nem tolerálták és azt mondták neki, nem vehet részt az órákon, amíg le nem veszi az arcát eltakaró kendőt.
Ezután fordult a 18 éves lány bírósághoz az iskola tiltása miatt. A muszlim tanuló szerint ő azonosításból hajlandó lett volna felfedni az arcát, de nem akarta levenni a nikábot a tanítás alatt, hiába kérték rá. -írja a The Local.
Az iskola azzal érvel, hogy szerintük nem elég, ha a lány csak felfedi az arcát, mert a tanítás során fontos a szabad kommunikáció, amely az arckifejezések és gesztusok használatával is jár.
A bíróság azonban első fokon az osnabrücki iskolának adott igazat. A lánynak azonban még van lehetősége fellebbezni a bírósági döntéssel szemben. A tini egyébként nem vett rész a tárgyaláson a nagy médiaérdeklődés miatt.
Németországban hetek óta hevesen vitáznak a burka és a nikáb, azaz a muszlim nők arcát eltakaró viselet betiltásáról.
A kereszténydemokrata CDU támogatná a tilalom bevezetést az iskolákban, az egyetemeken, egyéb közintézményekben és a bíróság előtt. A szocialista koalíciós partner az SPD azonban ellenzi a javaslatot, attól tartva, hogy mert a muszlimokban félelmet kelthet.
Forrás: 888.hu
Hozzászólások