Muszlim vallásra nevelik a brit gyerekeket egy londoni oviban

London egyik előkelő negyedében az angol gyerekeket már oviban a muszlim vallásra tanítják.

A kicsik azt gyakorolják hogyan kell napi ötször imádkozni. Minderről a Pesti Srácok számolt be egy olvasó levele alapján. A levélben egy fotót is mellékeltek egy tájékoztató füzetről, amelyet a szülőknek készítettek. Ebben azt mutatják be gyermekük mennyire hasznosan tölti az idejét az intézményben.



“Gyakoroltak hogyan kell imádkozni, bemosakodni, és még egy makett-mecsetet is építettek a gyerekekkel”- számolt be a PestiSrácoknak az olvasó. A bemutatott tájékoztató füzetet a South Kensington-i óvodában adták a szülőknek. A füzetben muszlim rituálékat mutatnak be a megfelelő ruhákkal kiegészítve.

Az óvoda ezek alapján az Eid al-Adha azaz az áldozás ünnepének alkalmából a gyerekeket toleranciára és együttélésre akarta tanítani, úgy, hogy megismerik az iszlám 5 alappillérét.



Az iszlám 5 alapelve a vallás öt legfontosabb parancsolatát foglalja magába, amelyet minden hívő muzulmánnak követnie kell. Ezek alapjában a szunnita iszlám parancsolatai. A siíta iszlám követői viszont 8 parancsolatnak vetik alá magukat, amely szigorúbbak mint az öt által előírtak. Az Eid al-Adha a muszlimoknál Ábrahám ünnepe, aki Isten parancsának engedelmeskedve feláldozta volna a fiát.

Az olvasó, aki a neve elhallgatását kérte - 15 éve Londonban él és nanny-ként gyerekeket nevel. Állítása szerint az óvodának jó hírneve van és főleg keresztény gyerekek járnak oda. Az intézmény London nyugati részén lévő kerületben van. Ez az egyik leggazdagabb Londonban, jómódú angolok mellett tehetős muszlimok is élnek ott.

A nemzeti tantervet pedig a vallási kisebbség növekvő száma miatt nemrég többször megváltoztatták.
"Mikor óvónőként dolgoztam ilyenről nem volt szó. Megemlékeztünk a Diwali-ról, ami ugye nagy ünnep Indiában, de nem mentünk bele ilyen részletesen, mint itt a muszlim vallással kapcsolatban. Ne feledjük, hogy azóta eltelt tíz év és változott az elvárás is. Az előző család, akinek dolgoztam a gyermekét állami óvodába íratta be, ott pedig ő volt egyedül angol (félig spanyol). Az összes többi gyerek muszlim-migráns háttérből jött, beleértve az afrikai bevándorlókat is, akik nem beszéltek angolul sem. A gyerekek nagyjából 3-4 évesek voltak, de a lányok fején már ott volt a fejkendő. A gyerekek alkalmazkodtak, megszokták és ez a kislány soha nem kérdezte meg, hogy miért van a többi kislány fején a fejkendő. Már hozzászokott, természetesnek vette. -mesélte az olvasó a PestiSrácok-nak.



Nagy-Britanniában egyre több jel mutat a növekvő iszlamizációra. A 888 nemrég arról számolt be a Times alapján, hogy „a brit tanfelügyeleti szervezet, az Ofsted megdöbbentő dolgokra lelt a Nagy-Britanniában egyre inkább elterjedő muszlim iskolákban."

Az egyik iskola könyvtárában egy "Nők, akiknek a pokolban a helyük" című kedves irományra bukkantak. Ebben az áll, hogy „a férj iránti hálátlanság elítélendő”, akárcsak a nők „törekvése”. Az Ofsted egyéb tananyagokat is talált, amelyekben azt írják, hogy a feleségnek tilos elutasítania a szexet férjével, valamint engedély nélkül nem hagyhatja el a házat. Ha ezeknek az utasításoknak a nő nem tesz eleget, a férj veréssel “térítheti jobb belátásra”.

Forrás: pestisracok.hu, 888.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com