Muszlimok miatt betiltják a karácsonyt egy német óvodában

Németországban egy óvodában a multikulti jegyében már oda jutotta, hogy idén nem tartják meg a karácsonyi ünnepséget.


Mindezt a sokszínűséggel indokolják, de a szülők már most felháborodtak az óvoda döntésén.

A Sara Nussbaum bölcsőde és óvoda Németország közepén lévő Kassel városában található.

760x0

Idén karácsonykor nem állítanak fát, nem lesz karácsonyi ének, dal, sőt még ajándék sem. Az intézmény vezetősége a karácsony betiltását azzal magyarázta, hogy az óvodába sok muszlim gyerek jár.

Kindertagesstätte-Sara-Nußbaum-Haus-Kassel-8118

A város tulajdonában lévő intézményt egy holokauszt túlélőről nevezték el.

Az óvoda vezetőségének döntése a szülők körében felháborodást váltott ki. Sok szülő tiltakozott, de a város vezetőség közölte, hogy az intézménybe többségében nem keresztény szülők gyerekei járnak. Ezért nem kötelesek megünnepelni a karácsonyt.

A török szülők azonban azt mondták, hogy nekik semmi bajuk a karácsonnyal.

oq8anQM

Az óvodába járó gyerekeket azelőtt már figyelmeztették, hogy nem szabad kicserélniük az otthonról hozott ételeket egymás között. Így nem történhet meg, hogy a muszlimok sertéshúst esznek. Az ebédlőasztalon is tilos a sertéshús tárolása.

Reading-Initiative-For-Refugee-Children-Launch-640x480

A karácsony elhagyása a migránsok miatt már több intézményben is az idén kérdés volt, sőt Olaszországban tavaly hasonló esetek történtek.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások


Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

A legfőbb személyiségjegyeidet buktatja le az a figura, amelyiket a legbolondabbnak választod.

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

A francia művész azt akarta megtudni mekkora mennyiségű szemetet tud felhalmozni.

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

A 128 éves férfi önéletrajzi könyve szeptember végén jelenhet meg.

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Nagykörű, 2017. június 19.

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

Budapest, 2017. június 19.

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Egy amerikai kórházban külön megünneplik a pici babák legapróbb erőfeszítéseit is.


Párhetes tajvani rendőrkutyusok az internet új kedvencei

Párhetes tajvani rendőrkutyusok az internet új kedvencei

Ha felnőnek, bombakereső kutyák lesznek a kis labradorokból.

Norvégiában kitiltanák a burkát és a nikábot a teljes oktatási rendszerből

Norvégiában kitiltanák a burkát és a nikábot a teljes oktatási rendszerből

Norvégia bekeményít, semmilyen az arcot elfedő ruhadarabot nem akarnak látni.

Hihetetlen: szupermarketben szült, pedig azt se tudta, hogy terhes

Hihetetlen: szupermarketben szült, pedig azt se tudta, hogy terhes

Egy kanadai nő csak be akart vásárolni, aztán egy újszülöttel tért haza a szupermarketből.

Különleges szobrokat rejt a barlang mélye

Különleges szobrokat rejt a barlang mélye

Illegális filmforgatási helyszín, rejtett kincsek, és sok más érdekességet találták a barlangok belsejében.

http://ujhazak.com