Muszlimoknak külön mosodát nyitottak Malajziában

A muszlimbarát mosoda célja,hogy segítsen megőrizni az iszlám ruhák tisztaságát.

A mosodát Malajzia Johor államában nyitották, a helyiség előtt egy elhelyezett tábla hirdeti, hogy csak muszlimoknak van. – számolt be róla a Breitbart.

Ez a mosoda csak muszlim vendégeket fogad, a ruhák tisztaságának megőrzése végett. A kellemetlenségek miatt elnézésüket kérjük" – áll a táblán.

A kiírás alapján úgy is lehet értelmezni, hogy a nem muszlim ruhák nem tiszták sem erkölcsi sem fizikai szempontból.



A muszlim mosoda fotója bejárta az internetet és nagy felháborodást váltott ki. Az országban a lakosság 60 százaléka muszlim, így a fennmaradó 40 százalék malájt – mintegy 12 millió embert- diszkriminálnak.

A helyiek is úgy látják, hogy a muszlim vallás egyre elterjedtebb Malajziában. A negatív megkülönböztetést még Tunku Ibrahim Ismail Ibni Almarhum, Johor szultánja is elítélte.

A mosoda tulajdonosa azzal védekezett a támadásokra, hogy ő egy olyan szolgáltatást nyújt, amelyet sok muszlim már rég szeretett volna.
"A muszlimok részéről ez nem csak arról szól, hogy tiszta legyen a ruha, azt szeretnék, ha a ruha erkölcsi tisztasága is megmaradna. [...] A muszlimok között vannak indiaiak és kínaiak is, szóval a mosoda nem tesz faji megkülönböztetést, nem diszkriminál" – közölte. A tulajdonos ezek szerint vallási diszkriminációt eddig még nem ismerte.



Malajziában az iszlám és a saría egyre jobban hódít és uralomra tör. Nyáron például a vezetők betiltották Luis Fonsi, Daddy Yankee és Justin Bieber közös számát, a Despacitot. A konzervatív muszlim csoportok azzal érveltek, hogy a dalszövegnek szexuális tartalma van.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com