Nadrágviselés miatt bíróság elé állítanak 24 szudáni nőt

24 szudáni nőt letartóztattak és a bíróság a napokban el is ítélheti őket. A bűnük az, hogy nadrágot viseltek, emiatt a helyi törvények alapján akár 40 vesszőcsapást is kaphatnak.

A nőket illetlenséggel vádolják, miután az erkölcsrendészet begyűjtötte és bevitte őket. Az eset a fővároshoz közeli Khartoumban történt egy buliban, ahol a nők nadrágban jelentek meg. – számolt be róla a BBC.



Szudánban évente a nőket tízezrével tartóztatják le illetlenség miatt a jogvédők információi alapján. A jogszabályokat pedig önkényesen alkalmazzák velük szemben. A jogvédők úgy látják, hogy a nadrág és a szűk szoknya viselésével a keresztényeket akarják diszkriminálni a többségében muszlim lakosú országban.

Szudánban a hagyományos női viselet egyébként a lazán kötött köntös.

A napokban letartóztatott nők egyébként nem nyilvános mulatságon, hanem zárt térben viselték a nadrágot. Ezt állítja a hollandiai Radio Dabanga aktivistája, Amira Osman. "A lányokat annak ellenére tartóztatták le, hogy előtte engedélyt kértek a hatóságoktól a nadrágviselésre" – közölte.

Forrás: 444.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com