Nagy kincsre leltek a veteránautók szerelmesei

A veterán autók kedvelői, ha egy hamisítatlan Zsiguli kombit akarnak látni, akkor érdemes megnézni a VAZ 2102 autó történetét.


Minden veteránautó kedvelő egy ilyen kincsre vágyik. Oroszországban ezt a Zsiguli kombit 1981-ben állították forgalomba. A mostani tulajdonos egy száraz és hideg garázsban lelt rá az autó csodára. Egy évig tartó alkudozás után végre a veteránautó kedvelő rátalált álmai autójára.

7

A szinte érintetlen autó csupán porral volt takarva. Ebből a típusból 1971 és 1986 között legalább 660.000 darabszámot gyártottak.

2

Annak idején egy ilyen autóra Magyarországon 6 évet kellett várakozni.

3

"Két színt nevezhetett meg a befizető, de ez nem azt jelentette, hogy 3 év múlva ilyen színű autót kapott volna. Elment szépen Csepelre, az autókereskedelmet intéző Merkur telepére, ahol megkínálták egy színnel. Ha nem tetszett, várhatott tovább. Relatíve gyorsan azok jutottak autóhoz, akiknek egy nyugati rokon vagy haver befizetett rá kemény valutában, mondjuk dollárban vagy német márkában” - közli a vezess.hu.

1

Voltak azért kivételek, hiszen a kommunista pártba beépülő vezetők nagyon rövid időn belül hozzájuthattak egy ilyen remek autóhoz. Az átvett Fiat 124 Familiare csodát átalakították az oroszok (szovjetek), hogy az ottani rendkívüli hideg időjárásban is működőképes legyen ez a remek autó. Fűtése a legnagyobb hideg időben is olyan volt, mint a „kályha”. Érdekes, hogy a műszerfal, ami 50 kilométeres távot jelez nem egy Zsigulié, hanem inkább egy Ladáé, de akkor is az autó tökéletes állapotban van. A műszerfalnál leragadva felmerül a kérdés, hogy nem egy Zsiguli és Lada közti ugyanazon márka átmenetéről van szó?

"Az emblémában megjelenő stilizált hajó egy a Volga-folyón régebben használatos vízi járművet idéz, amelyet Ladának hívtak. A Lada szó az oroszban összefüggésben van a szeretettel, ami az autó népszerűsége iránti vágyat is kifejezi. Állítólag.” - írja a vezess.hu

Az autó az olaszoktól átvett Fiat 124 Familiare, melyet 1200 köbcentiméteres, 60 lovas benzintemetőre alakítottak át az oroszok.

Fiat 124 Familiare Fiat 124 Familiare

A Zsigulival kapcsolatban minden egyezik, babás ütköző, króm kör a dudánál. Csak az a fránya 50 kilométert számláló műszerfal. Hogy is van ez? Ha ez egy valódi átmeneti Zsiguli-Lada, akkor a felfedező igazán egy kincsre lelt.

Zsiguli a műszerfallal. 50 kilométer. Zsiguli a műszerfallal. 50 kilométer.

Eredeti Zsiguli műszerfal Eredeti Zsiguli műszerfal

Lada műszerfal Lada műszerfal

Ettől függetlenül az autó, irigylésre méltó állapotban van.

5

6

Forrás: vezess.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com