Négy évre elhallgat a Big Ben, a londoni parlament óratornyának nagyharangja

A parlament óratornyának nagyharangja augusztus 21-én délben szólal meg egy ideig utoljára.

Kivételes alkalmakkor, például az új év beköszöntekor a munkálatok alatt is elüti majd az órát, de a briteknek és a Londonba látogató turistáknak nélkülözniük kell a jól ismert, E-hangú játékot.

A nagyharangot négy kisebb segíti, ezek szólalnak meg 15 percenként. A 13,7 tonnás harang csaknem minden órában megkondult az elmúlt 157 évben. Legutóbb 2007-ben, azelőtt pedig 1983 és 1985 között hallgatott, karbantartás miatt. Mostani elnémulása a szintén Big Benként emlegetett, hivatalosan azonban II. Erzsébet után elnevezett torony és az óra felújítása miatt válik szükségessé - emlékeztetett hétfőn Steve Jaggs, a nagyóra őre.



Az Egyesült Királyság parlamentjének a Temze folyó partján álló épülete a világörökség része, és rendkívül népszerű a Londonba látogatók körében. Egyesek szerint a 96 méteres Erzsébet-torony a legtöbbet fényképezett turistalátványosság a szigetországban. Steve Jaggs mindenkit arra bíztatott, hogy augusztus 21-én délben menjen el a Parlament Square-re, és hallgassa meg a nagyharang hosszú ideig utolsó játékát. Az 1856-ban épült torony felújítása halaszthatatlanná vált, az összességében 30 millió fontos projektet tavaly jelentették be, és a munkálatok már meg is kezdődtek, a Big Ben, félig fel van állványozva.

Az 1859-ben elhelyezett órát is alapos vizsgálatnak vetik alá: minden egyes fogaskerekét ellenőrzik, és ha kell felújítják. Mind a négy számlapját megtisztítják és megjavítják, fémkeretüket megújítják. Az órát januárban állítják le, de a számlapok egyike a felújítás alatt is mindig mutatni fogja a pontos időt. Érdekesség, hogy az óra a tervek szerint a felújítása után sokkal inkább fogja tükrözni az Augustus Pugin által készített eredeti terveket. A keretek a mostani fekete-arany színüket ugyanis az 1980-as években nyerték el.

Építészettörténészek most azon fáradoznak, hogy visszaadják a számlapok keretének eredeti, vélhetően zöld és arany színét, amelyet néhányak szerint az 1930-as évekig királykék is tarkított.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com