Nekimentek az anyának, aki bevallotta, hogy van kedvenc gyereke

Egy négygyerekes anya szavai kiverték a biztosítékot a briteknél. A nő egy tévéműsorban őszintén arról beszélt, hogy neki igenis van kedvenc gyereke.



Alisha Tierney-March nyíltan felvállalja, hogy a kisebbik, kétéves lánya a kedvence a másik két gyerekével szemben. Ez persze a többi gyerekének valószínűleg rosszul esik, de az anya ezzel nem foglalkozik. Elmondta, hogy volt olyan eset is, hogy a nagyobbik lányát aludni küldte, hogy a kedvenc gyerekével lehessen. – írja a Daily Star.



A nő sokak szerint túlzásba viszi, mert a legtöbbször kétéves kislányával tölt időt és a legkevesebbet a 9 éves lányával. Ráadásul vele kapcsolatban közölte, hogy kifejezetten irritálja.



Az anyuka vallomása sokkolta a brit nézőket, még a műsorvezetők is teljesen ledöbbentek, azon, hogy valaki ilyesmit ki mer jelenteni. Egy tanulmány szerint az anyák egy része küzd azokkal az érzésekkel, hogy a gyerekeiket egyenlő módon tudják kezelni. Egy közelmúltban készített felmérésben 1000 brit anyát kérdeztek meg és az derült ki, hogy minden ötödik szülő gyereke úgy gondolja, hogy a testvére fontosabb az anyjának, mint ő.



Egy másik tanulmány szerint a szülők egynegyede bevallotta, hogy előnyben részesíti az egyik gyereket, általában a legkisebbet vagy a legegyszerűbbet. Így Alisha nem az egyetlen szülő a világon, aki ezt teszi, de ő a többi gyerekének is elmondta az érzéseit.



„Nagyon őszinte vagyok velük, el is magyaráztam, hogy Kennedie a kedvencem, mert édes és ölelni való, és mindig kimutatja az irántam érzett szeretetét.”
Alisha a nagy vallomásában abba nem gondolt bele, hogyan érezheti magát a többi gyereke és milyen sérelmeket fog okozni nekik ezzel a bánásmóddal az életükre nézve.





Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com