Nem hinné, kivel találkozott a brit család a Stonehenge-nél - fotók!

Elájultak tőle, szabályos örömmámor lett rajtuk úrrá.

A Raffle család a Stonehenge-től egy mérföldre lakik, valószínűleg látták már eleget a mintegy négyezer éves zarándokhelyet. De Janice és James Raffle mégis útra kelt gyermekeikkel, amikor arra lettek figyelmesek, hogy helikopterek jelennek meg az égen.

Tegnap pénteken történt a találkozás, ugyanis Barack Obama amerikai elnök a walesi NATO-csúcs után úgy határozott, meglátogatja a híres emlékhelyet - számol be a The Guardian.

Barack Obama

Állítólag Stonehenge rajta volt az amerikai elnök bakancslistáján, úgyhogy most szerét ejtette a látogatásnak. Érdekes egybeesés, hogy Obama előzetes bejelentés nélkül megjelent a Stonehenge-től olyan 20 percre eső brit katonai bázison is - hívja fel a figyelmet az Index.

View image on Twitter

Azért nyilván nem mindennap találkozik az ember az amerikai elnökkel, így a család kellően megilletődött. Janice Raffle a Twitteren közzé is tette: "Itt van velem Obama elnök. Valaki esetleg valami üzenetet?" (Biztosan sokaknak lett volna hozzá kérdése.)

Obama igazán közvetlen volt, integetett a családnak, majd kezet is fogott velük. James Raffle-nek feltűnt, hogy az elnök aggodalmaskodott, méghozzá a gyerekekért, akik a szögesdrót közelében voltak, valamint a kislány Janice-ért, akin fiútestvérei túláradó szeretettel csüngtek.

stonehenge

A Twitteren azért volt, aki megjegyezte, hogy nem igazán örült a forgalomkorlátozásnak, Andrew Turne azt írta, hogy Obama tönkrevágta az A303-ason tett útját, és akkor még látta is a Stonehenge közelében.

De Janice Raffle teljesen odavolt. Mint írta: "Ha belegondolok, hogy 10 perccel azelőtt még a kertben játszottunk..." Obama meg állítólag azt mondta, a Stonehenge volt angliai látogatásának fénypontja.


Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com