Nem kapnak meleg ételt a betegek az esztergomi kórházban

Az esztergomi kórház körlevélben közölte a betegekkel, hogy egy ideig nem kapnak meleg ételt. Ennek oka pedig a levél szerint, hogy szolgáltató váltás történt, ezentúl nem a Hungast Zrt. biztosítja az  élelmezést.


Az esetről a Hír TV híradója számolt be, a csatornának az egyik beteg hozzátartozója beszélt.

Eszerint a napi három étkezés három szendvicset jelent, így akinek speciális étrendre van szüksége, azok csak a rokonaikra számíthatnak .A hozzátartozó szerint a konyha üzemeltetője leszerelte a konyhát, mert nem kapta meg a számlái ellenértékét.

kaja

kaja2

"Több osztályról kaptam olyan információt, hogy ez a hideg élelem három csomag szendvics, tehát reggel, délben, este ugyanaz. Ez azt jelenti, hogy azokat, akik pépes vagy egyéb táplálásra szorulnak, vagy gyerekek, ha hozzátartozójuk nem hoz be enni, akkor egyszerűen nem tudják őket normálisan táplálni". – mesélte a rokon.

IMG_8349

Az esztergomi kórház a következő körlevelet adta ki:

Tájékoztatjuk Önöket, hogy augusztus 1-től a Kórházat ezidáig ellátó Hungast Zrt. megszünteti élelmezését, ebből fakadóan szolgáltató váltás lesz. Az átmeneti időben mindent elkövetünk azért, hogy a szolgáltató váltás minél zökkenőmentesebb legyen.

Néhány hónapja vált ismertté, hogy a kormány át akarja alakítani a közétkeztetést, úgy hogy átvenné az irányítást, de erről még részleteiben még nem döntöttek.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com