Németország "legrosszabb szomszédja"

Egy 75 éves frankfurti férfi ellen többszörösen vádat emeltek, többek közt bohóckodásért, meztelenségért, rossz helyen vizelésért, valamint verbális zaklatásért.
szomszédEzen tevékenységeivel elnyerte a "az ország legrosszabb szomszédja " jelzőt Németországban, a Bild nevű folyóirattól. A férfi tényleges gúnynevekkel is büszkélkedhet, mint például a Gunter D. és a "Terror-Gunter".


Az idős férfit többször is rajtakapták cserepes növények levizelése közben. Emellett jó szokása volt prostituáltnak nevezni szomszédait; a házának nyilvánosan látható területeire erkölcstelen graffitiket festett, és gyakran járkált meztelenül polgártársai nagy "örömére".

A helyi ügyész, Doris Moller-Scheu elmondta, hogy a béke megzavarásáért, más tulajdonának rongálásért és a fenyegetésekért kell szembesülnie a vádakkal. A férfi azt állította, hogy nem cselekedett olyanokat, amelyek a vádakban lettek körvonalazva.
Végül a férfi így nyilatkozott a Bildnek: "Nem tettem semmit és nem sértettem meg senkit."

Forrás: upi.com

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com