Netes adakozók változtatták meg az életét az utcán tollat áruló szír menekültnek

Egy szír menekültet nyáron még Bejrút utcáin fotóztak le, ahogy tollat árult karjában a kislányával.


Abdul Halim al-Attart élete azóta megváltozott az emberek segítségének köszönhetően.

BuyPens

A netezők 200 ezer dollárt gyűjtöttek össze neki, amelyből új életet tudott kezdeni. Most 3 cége van és Szíriába is tudott haza küldeni az összegyűjtött adományokból. – írja a mashable

A lavinát a kép indította el, amelyen éppen tollat árult az utcán a kislányával a karján. Az őt lefényképező gyűjtést indított neki az indiegogo oldalon. Már az első napokban 5 ezer dollár gyűlt össze, azután pedig további 188,685, majd még 2.324.

CNXkA0_UcAA4diQ

Az összegyűlt pénzből Abdul 25 ezer dollárt küldött haza, a többiből pedig Bejrútban új életet kezdett.

Syria-Lebanon1

Két pékséget nyitott és egy kebabozót, sőt még házat is tudott venni.

Syria-Lebanon2

„A pénzt be kellett fektetnem, különben tudtam, hogy hamar elfogy” - mondta Abdul, aki azt reméli, most már nyugodt élete lehet kislányával.

CNbsbYXUwAA_iah

Syria-Lebanon3

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com