Novemberben újra itt az apokalipszis!

A világvégét sokszor megjósolták, de ez úttal még a NASA is felkészült a legrosszabb eshetőségre.


Szétloccsan és porrá válik a Föld, amikor majd a Nibiru becsapódik bolygónkba. Az óriásbolygó becsapódására már az ókori jóslatok is figyelmeztettek. Ennek állítólag most jött el az ideje, méghozzá 2016 novemberében lesz a nagy és utolsó nap Földünk számára.

planet-x-nibiru

Még az ókori próféták is Nibiru néven emlegették azt az óriási bolygót, amit minap a csillagászok csak feltételeznek és X-bolygónak nevezik. A hatalmas méretű bolygó 3600 évente közelíti meg a Földet. A legközelebbi találkozás épp most lesz. 2016 novemberében.

„Bár a planéta ma már Planet-X néven ismert, a legfrissebb kutatások szerint a becsapódás elkerülhetetlen.” – publikálta a Daily Star.

A balkáni Nostradamus is veszedelmes jövőt jósolt. A NASA is készített egy forgatókönyvet, ha esetleg megtörténne a katasztrófa. Ugyanis, ha ez bekövetkezne, még a NASA sem tudna mit tenni. Esély sem lenne megakadályozni az ütközést.

planet_x-collision-900x450

“Ha szeptember közepén vérvörös hold tűnik fel az égen, az egyértelműen annak a jele, hogy a Nibiru vészjóslóan közeledik felénk és itt az idő, hogy felkészüljünk a legrosszabbra”. – szól a tudományos vész jóslat, amit csillagászok üzennek az alábbi videón.



Az elmebeteg elképzelés teljesen szembe megy a fizikával, illetve azzal, amit tanultunk. Vajon a fizika alapvető törvényeivel megy szembe a jóslat és valósággá válhat.

Novemberben megtudjuk!

Forrás: paranormal.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com