• 0 ℃ / 0 ℃

Nyár elejétől életnagyságú dinoszauruszmodellek lesznek láthatók Veszprémben

Életnagyságú dinoszauruszmodellek lesznek láthatók a nyár elején nyíló veszprémi őslényparkban, ahol a látogatók egy földtörténeti kiállítást is megtekinthetnek a T-Rex, a Triceratops vagy a Spinosaurus modellje mellett - mondta az MTI-nek a Török László, a veszprémi állatkert igazgatója.

A kéthektáros fás-ligetes őslényparkban harminc különböző méretű, a legújabb tudományos kutatások alapján készített dinoszauruszmodell lesz látható. A Diplodocus hossza meghaladja a 22 métert, a T-Rex magassága pedig a négy métert. Az Apatosaurus hat méter magasságban ágaskodik majd a látogatók feje fölé.

1

A dinoszauruszok a mezozoikumban éltek. Előfordult közöttük békés növényevő és vérszomjas ragadozó is - fogalmazott Török László.

Az őslényparkba látogató gyerekeknek játékos foglalkoztatókat alakítanak ki, ahol próbára tehetik ügyességüket. Részt vehetnek egy életnagyságú dinoszaurusz csontváz játékos feltárásában, a legkisebbek kisméretű dinoszauruszokat festhetnek ki. A dinoszaurusz parkot az állatkerti belépőjeggyel lehet majd látogatni.

2

Az igazgató beszélt arról is, hogy közel kétéves fejlesztési időszak előzte meg az őslénypark kialakítását.

Hozzátette, az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően átlagosan 5-6 órát töltöttek az állatkertben a látogatók, az őslénypark megnyitásával a vadaspark egész napos programmá válhat a családok számára.

3

4

5

MTI

Hozzászólások


10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

Az amerikai kisfiú szenzációs eszközt talált fel, amellyel életeket menthet meg.

Túl szexinek ítélt fürdőruhája miatt kidobták a nőt a medencéből

Túl szexinek ítélt fürdőruhája miatt kidobták a nőt a medencéből

A nő vőlegénye osztotta meg a fotót, amely aztán nagy felháborodást okozott.

Botrányt keltett a muszlim vevőknél a Lidl sertéshúsos terméke

Botrányt keltett a muszlim vevőknél a Lidl sertéshúsos terméke

A Lidl áruház később bocsánatot is kért az árusított termék miatt.

Majdnem belehalt a forgatáson szerzett sérülésébe George Clooney

Majdnem belehalt a forgatáson szerzett sérülésébe George Clooney

Öt világsztár, aki második esélyt kapott az élettől.

Bezáratnák a muszlim óvodákat  mert elszigetelik a gyerekeket

Bezáratnák a muszlim óvodákat mert elszigetelik a gyerekeket

Nagy felháborodást keltett a napokban az osztrák külügyminiszter kijelentése.

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

A házaspár évtizedek óta küzd azért, hogy élhetőbb és zöldebb legyen a Föld.


Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

A kis Julieta felnőttek módjára könyökölve hallgatja anyukája énekét.

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

Rehan Munir csak kiadó lakást keresett, amikor a posztja alá több ezer komment érkezett a szebbnél szebb nőktől és férfiaktól.

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Akármilyen hihetetlenül hangzik, már több mint 300 ezren nézték meg a videót.

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Polk megye seriffhelyettese a raboknak köszönheti életét.

http://ujhazak.com