Nyilvános hattyúgyűrűzés a Balatonon

A közönség bevonásával rendez ismét hattyúgyűrűzési programot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Balatonnál tizenegy helyszínen augusztus 15-én és 16-án.

hA bütykös hattyúk gyűrűzése a madárvédelmi szempontok mellett különleges látványt is ígér, hiszen a majdnem három méteres szárnyfesztávú, erős és harcos hattyúkat puszta kézzel kell befogni - közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel. A program célja, hogy a Balaton egyik emblematikus állatát jobban megismerjék az emberek.

Az akciót az előzetes tervek szerint csütörtökön Balatonfüreden, Révfülöpön, Badacsonyban és Keszthelyen rendezik meg, pénteken pedig Keszthely mellett Balatonmáriafürdőn, Balatonfenyvesen, Balatonlellén, Balatonföldváron, Zamárdiban, és Siófokon kerül sor a madarak megjelölésére.

A gyűrűzés segítségével ismételt befogás nélkül, távcsővel vagy akár szabad szemmel is azonosítani lehet az egyedeket, ez pedig nélkülözhetetlen a faj kóborlási szokásainak pontosabb megismeréséhez.

Az MME azért szervezi mindig augusztus első felében a hattyúk gyűrűzését, mert a lúdalakúak érdekes vedlési sajátossága, a lohosodás, azaz a repülőtollak egyszerre történő cseréje éppen ebben az időben esedékes. Ilyenkor a madarak akár 6-8 hétre is röpképtelenné válnak, és nagy számban gyülekeznek a ragadozók ellen védelmet biztosító vizeken.
A programok pontos időpontjairól az MME honlapján (http://mme.hu/) lehet tájékozódni.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com