Nyomkövető chipet az állami segélyből élőkbe!

Egy finn politikus az állami segélyt élvezők testébe chipet ültetne.


Pasi Mäenranta a Finns Party politikai párt tagja azt javasolja, hogy a segélyben részesülő állampolgárok testébe nyomkövető chipet kell juttatni, mert. az indok, nyomós. Ugyanis Finnországban fény derült arra, hogy azok az emberek, akik az ország adófizető állampolgárai pénzéből segélyt kaptak, csatlakoztak az ISIS terrorszervezethez, az országot elhagyva.

microchip

Mäenranta javaslata az, hogy olyan chipet kell bejuttatni a segélyen élők testébe, amely kapcsolatban van műholddal és így nyomon lehet azokat az állampolgárokat követni, akik a segély mellett Finnországot elhagyják.

Bizonyított dolog, hogy azok az emberek, akik az országot elhagyták a finnországi tökéletesen kiépített szociális rendszerből vették fel a segélyeket. A gond az, hogy, amikor elhagyták a skandináv országot, akkor is ugyanúgy folyósították számukra a szociális segélyeket. Ezek közül néhányan az Iszlám Államhoz csatlakoztak Szíriában, illetve Irakban.

A politikus szerint a javaslat innentől kezdve semmiféle adatvédelmi aggályokat nem vet fel, ha viszonyítjuk a Facebook és hasonló közösségi oldalakhoz, amelyek már mindenkit követnek.

Closeup of a young woman blue eye with Facebook logo reflecting in it. Black and white with blue

„Meg kell változtatni a törvényt: Ahhoz, hogy a Kela [a társadalombiztosítási szolgáltató] folyósítson valakinek, tudnia kell az illető pontos tartózkodási helyét, ami műholdas nyomkövetéssel egy személyi kód alapján valósulhat meg. Az is lehetséges, hogy mindenkibe, aki számára a Kela pénzt folyósít, chipet ültessünk, ha külföldre megy” – közölte Pasi Mäenranta Facebook oldalán.

A témáról a svéd média is írt és hozzátette, hogy az ISIS terrorszervezethez csatlakozni vágyók nagy gyakorisággal vesznek fel személyi kölcsönöket, még mielőtt útnak indulnának! A csatlakozók minél több pénzt visznek magukkal, annál nagyobb pozíciót tölthetnek be az USA által generált terrorszervezetben!

Pasi Mäenranta Pasi Mäenranta

A politikus a finnországi Rauma település helyi önkormányzatának egyik tagja, aki felvetette azt, hogy a chip beültetése ugyan nem kötelező. Aki azonban nem engedi beültetni, nem részesülhet több szociális segélyben! Egyébként a chipet még eltűnt emberek felkutatására is lehetne használni.

A politikus későbbiekben azt is elmondta, hogy a chip sérülése esetén a dolgot még elektromos karpereccel is ki lehet egészíteni.

Maenranta hangsúlyozta, hogy ahhoz képest, hogy a Google és a különféle közösségi oldalak figyelnek minket, a megoldás nem lehet olyan nagy probléma.

A Finnis Party (Igaz finnek) párt a mostani hatalmon lévő kormánnyal koalícióban áll és az EU szkeptikusokhoz tartozik. A párt további javaslata az, hogy a Finnországot fenyegető illegális bevándorlókkal kapcsolatban és a menekültstátuszt kérőkkel szemben a kormány különítsen el finn adófizető állampolgárok számára jelentős pénzforrásokat!

Forrás: idokjelei.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com