O folyó, és más egybetűs földrajzi helyek
A fellengzős, hosszú elnevezések mellett akadnak egészen rövidek is.A világ tele van olyan földrajzi helyekkel, amelyeknek a nevét egyszerűen képtelenség megjegyezni annyira hosszúak, ám a Földön akadnak olyan tájak, amelyek annyira rövid nevet kaptak, hogy joggal merül fel az emberben a gyanú, hogy mire rájuk került a névadás, addigra elfogytak a fellengzős elnevezések.
A következő földrajzi helyek megjegyzésével biztos, hogy nem lesz problémánk, hiszen csak egyetlen egy betűből állnak.
U, Mikronézia: Mikronézia aprócska kerülete kapta az U nevet, ami valószínűleg apályt jelent.
E, Skócia: Egy hat mérföld hosszú folyó kapta az E nevet.
O, Anglia: Az O folyó megosztja az angolokat, mert nem tudnak kiegyezni abban, hogy honnan kapta a nevét O. Az egyik tábor állítja, hogy a folyó Ocbroke, azaz Tölgy patak miatt lett O, míg a másik tábor biztos benne, hogy az óangol Wo, azaz kacskaringós névből rövidült le az elnevezés.
Y, Franciaország: Ha Párizsba utazunk, akkor észak felé kell vennünk az irányt, amennyiben a saját szemünkkel akarjuk látni az Y községet, ahol 86 ember él.
D, Oregon: 36 méter hosszú a D-folyó, ami a Devils-tóból folyik nyugat felé egészen a Csendes-óceánig. A folyó 1940-ig nem kapott nevet, de akkor versenyt hirdettek, aminek a célja az volt, hogy a legrövidebb nevet kapja a rövid folyó.
L, Nebraska: Két tó kapott L nevet Nebraskában, mert mind a kettő alakja egy „L” betűre hasonlít.
Å, Norvégia: Viszonylag sok olyan táj található Skandináviában, amit Ånak hívnak, mert egyrészről ez norvégül a patakra utal, másrészről pedig etimológiailag a latin aqua szóból származik.
Ö, Dánia: 58 ember él az aprócska faluban, ami a nagyon rövid Ö nevet kapta.
(Forrás: marmalade.hu)

Hozzászólások