Olaszoknál kikerülhet a hűség a házassági szerződésből

Az olaszok szerint a házaspároknak nem kell többé egymásnak hűséget esküdniük egymásnak.

A parlament az erre vonatkozó törvényjavaslatról a napokban tart szavazást.
Az olasz képviselők ugyanis azt tervezik, hogy módosítják a polgári törvénykönyv 143-as paragrafusát. Így a hűség kikerül a házassági szerződés alól. A javaslatot támogatók szerint "az ígéret arra, hogy nem csaljuk meg a másikat "a házasság, a család és a házas felek jogainak és kötelességeinek egy divatjamúlt, korszerűtlen felfogása."

A javaslat benyújtója Laura Cantini a kormányzó demokrata párt szenátora volt. A szenátor véleménye alapján a módosításokra szükség van az élettársi kapcsolatok korában, sőt ez egyértelmű jelzés a házasságon belüli szexuális szabadság megadására.
 
A módosítás most a Szenátus jogi bizottsága előtt van. A bírák álláspontja az, hogy szerintük a hűséget nem csak szexuális értelemben kell venni. A házasságon belüli hűség kölcsönös tiszteletet és bizalmat is jelent, amely szintén fontos érték és az állam nem kényszerítheti ki.
  
Olaszország májusban utolsóként csatlakozott a nyugat-európai államok közé, ahol engedélyezik a homoszexuális párok regisztrált élettársi kapcsolatát. Mindez azonban a katolikus egyház és a konzervatívok körében heves tiltakozást váltott ki. A törvényből azonban kivették a hűségre vonatkozó utalásokat, amellyel a homoszexuális párok között, akik ugyanúgy egyenlőséget akartak a jogok és kötelességek esetén.
Olaszországban a hűség kérdése mindig fontos kérdés volt. Azonban egy 2014-es felmérés alapján az olasz férfiak 55, az olasz nők 33 százaléka megcsalja a partnerét.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com