Ölelést kért a manchesteri utcán a bekötött szemű muszlim fiú - videó
Baktash Noori kíváncsi volt arra, hányan mernek odamenni hozzá, hogy megöleljék.
A fiú egy táblával, bekötött szemmel és kitárt karral kiállt a manchesteri utcára és várta az emberek reakcióját.
Baktash előtt kartonból egy tábla volt, rajta a következő felirattal: „Muszlim vagyok, és én bízom benned. Te bízol bennem annyira, hogy megölelj?”
A fiatal férfi azért döntött úgy, hogy a terrortámadás után kiáll az utcára, hogy megtudja hogyan reagálnak az emberek. Baktash be akarta bizonyítani, hogy a manchesteri robbantás és többi terroresemény hosszútávon nem érnek célt.
Baktash szerint ugyanis nem egymás ellen fordítják az embereket, hanem közelebb hozzák őket.
S így is lett, az emberek ugyanis sorba álltak Manchester legforgalmasabb utcáján, hogy megöleljék a fiút.
Az emberek először nem tudták mire véljék az egész dolgot, de amikor elolvasták a táblát, egymás után léptek oda hozzá és megölelték.
Az eseményről videó is készült, amelyen hallható, ahogyan biztatják Baktash-t.
„Nem vagy egyedül. Nem vagy kívülálló” – mondta egyikük. „Mind egyformák vagyunk, gondoskodunk egymásról” – mondta egy másik ember.
A fiú a nap végén azt mondta, hogy nem gondolta, hogy ilyen sokan megölelik majd. Nem tudja összeszámolni, hány jókívánságot mondtak neki az emberek.
Forrás: nlcafe.hu
![](/wp-content/uploads/2017/06/1.jpg)
A fiú egy táblával, bekötött szemmel és kitárt karral kiállt a manchesteri utcára és várta az emberek reakcióját.
Baktash előtt kartonból egy tábla volt, rajta a következő felirattal: „Muszlim vagyok, és én bízom benned. Te bízol bennem annyira, hogy megölelj?”
![](/wp-content/uploads/2017/06/40E931C200000578-4554544-Baktash_Noori_stood_by_a_sign_which_declared_I_m_a_Muslim_and_I_-m-25_1496138960656.jpg)
![](/wp-content/uploads/2017/06/muslim-picture.jpg)
A fiatal férfi azért döntött úgy, hogy a terrortámadás után kiáll az utcára, hogy megtudja hogyan reagálnak az emberek. Baktash be akarta bizonyítani, hogy a manchesteri robbantás és többi terroresemény hosszútávon nem érnek célt.
![](/wp-content/uploads/2017/06/660.jpg)
Baktash szerint ugyanis nem egymás ellen fordítják az embereket, hanem közelebb hozzák őket.
S így is lett, az emberek ugyanis sorba álltak Manchester legforgalmasabb utcáján, hogy megöleljék a fiút.
![](/wp-content/uploads/2017/06/capture41.jpg)
Az emberek először nem tudták mire véljék az egész dolgot, de amikor elolvasták a táblát, egymás után léptek oda hozzá és megölelték.
Az eseményről videó is készült, amelyen hallható, ahogyan biztatják Baktash-t.
„Nem vagy egyedül. Nem vagy kívülálló” – mondta egyikük. „Mind egyformák vagyunk, gondoskodunk egymásról” – mondta egy másik ember.
![](/wp-content/uploads/2017/06/muslim-blindfold.jpg)
A fiú a nap végén azt mondta, hogy nem gondolta, hogy ilyen sokan megölelik majd. Nem tudja összeszámolni, hány jókívánságot mondtak neki az emberek.
![](/wp-content/uploads/2017/06/hugs-final759.jpg)
Forrás: nlcafe.hu
Hozzászólások