Olivia Newton-John nővére rákban elhunyt

Az ausztrál énekesnő, a "Grease" sztárja egyike volt az elsőknek, aki nyilvánosságra hozta rákkal folytatott küzdelmét - és győzelmét.

Rona és Olivia Newton-John Rona és Olivia Newton-John

Az énekesnő nővére, Rona, aki maga is színész volt viszont elvesztette küzdelmét a rákkal szemben. A betegség az agyát támadta meg.

A halálhírt a most 64 éves énekesnő, a mellrákból egészségesen felgyógyult Olivia tette közzé az egyik legnagyobb közösségi portálon. Testvére édesanyjuk, Irene születésnapján hunyt el.

Közlése szerint nagyon agresszív agydaganat támadta meg testvérét, aki szerencsésen nem szenvedett sokat. Amikor múlt hónapban diagnosztizálták Ronánál a betegséget, Olivia hozzá utazott, hogy vele legyen. Mint rákos túlélő pontosan tudta, mennyire fontos a támogatás, család szeretete. Előre is megköszönte mindenkinek, hogy megértően fog a magánéletét kezelni ebben a nehéz időszakban.Olivia_Rona_Jeff

"Örökké hiányozni fog" írta.

Virágok helyett adományokat kér a család az Olivia Newton-John Rák és Egészségközpont javára. Egy agydaganat ellen küzdő alapítványt fognak létrehozni tiszteletére, hogy segíthessenek azoknak, akiknek ezzel a szörnyű betegséggel kell megküzdeniük.

A színésznő, korábban modell Rona egy időben a "Grease" egyik színésze, Jeff Conaway felesége volt. Egy időben a Benny Hill Show-ban is szerepelt. Volt férje 2011-ben hunyt el, kábítószer problémák miatt, amelyhez tüdőgyulladás és agyproblémák is társultak.

Olivia Newton-John ma is aktív, koncertezik. Novemberben Grease-beli partnerével, John Travoltával közösen készítettek egy jótékonysági lemezt "This Christmas" címmel az Olivia Newton-John Cancer & Wellness Centre és a Jett Travolta Foundation javára. (Jett Travolta John Travolta betegségben elhunyt fia.)

Magyarországon is jótékonysági célú látogatást tett.

www.dailymail.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com