Önálló várost kaptak a migránsok Calais-ban

Színház, éttermek, ingyen wifi szolgáltatás is található a Calais-i menekülttáborban.


A hely szinte a semmiből nőtte ki magát néhány hónap alatt. Tavasszal a terület még teljesen csupasz volt. Mára azonban egy komplett kisváros lett belőle. A Daily Mail egy összeállítást készített, hogy az itt élőknek mire van lehetőségük, miközben arra várnak, hogy Anglia átvegye őket.

1

2

Calaisban minden adott. Vallásgyakorlás, szórakozás, pihenés és egy tucatnyi élelmiszerbolt. A könyvtár is látogatható, ahol francia és angol nyelven írott könyveket olvashat az érdeklődő.

Szórakozásból nincs hiány. Éjszakai bár is van itt, ami ugyan összeegyezhetetlen a muszlim vallással, mert ők alkoholt nem fogyaszthatnak. A bárban azonban sör kapható.

3

Ezen kívül rögtönzött szállodák is vannak itt, ahol megtudhatják az emberek, hogy miként kaphatnak Nagy-Britanniába menedékjogot. Ezeknek a sátraknak a legnagyobb a telítettsége. Itt mindenkinek az a legfontosabb, hogy otthont találjon magának és családjának.

„Szeretnék végre bejutni Angliába, de az életemet nem fogom kockáztatni – mondta a Daily Mailnek Abdelziz Aldowmah (25). Túléltem a polgárháborút a saját országomban, a cél előtt nem akarok meghalni. Nagyon sokan nekivágnak ugyan a csatornának, de én ilyen rizikót nem vállalok be.” – mondta egy férfi.

Ezen a helyen a gyermekek számára biztosítva vannak a játszóterek, a felnőttek pedig szombatonként élvezhetik a szépség napot, ahol még masszázsban is részesülhetnek.

4

Ennek ellenére, aki itt él, mindenkinek az a célja, hogy minél hamarább kikerüljön innen. Angliába pedig úgyis hasonló körülmények fogadják majd őket, hacsak nem rosszabb.

A királyi család is lehetne olyan kedves, hogy befogadná őket palotájukba a nem használt szobákba, illetve a parkba néhány menekültnek szállást adnának.

Még ha ez nem is történik meg az Anglia által juttatott segélyek azért biztos jól fognak jönni nekik.

5

6

7

8

9

10

11

12

Forrás: blikk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com