Otthonában, alvás közben érte a lövés, de lőtt sebére azt hitték, megjött a menstruációja

A 10 éves lány lőtt sebére a szülők azt hitték, megjött a menstruációja. Nem csoda: a fenekébe talált az egyébként eltévedt golyó. Éjjel, Amerika.

Alvás közben érte a lövés - írja a hírt először közlő ABC7 News.

A kaliforniai Hayward városban álmában meglőttek egy 10 éves lányt. Egész pontosan múlt hét szerdáról csütörtökre virradó hajnal 2 óra körül érte az eltévedt golyó a lány popsiját.



Mikor a lány hajnali fájdalmára ébredvén a szülők is magukhoz tértek, először nyugtázták, hogy semmi gond, hiszen itt a havi őrület: megjött a lányuk menstruációja.

Az apa nyilatkozik, de semmit sem mond

Így ez az észak-kaliforniai házaspár közel 5 (!) órán keresztül nem jelentette a rendőrségnek, hogy a lányukat lövés érte. Mivel azt hitték, és ebbe a hitbe ringatták a lányukat is, hogy csak megjött a havi vérzése, nem tettek semmit - sőt, az apa a nagy durranásra nézve akkor úgy vélte, biztosan egy izzó durrant ki.

Erre a lány (és mindenki) visszaaludt. (Egyébként nem lehet véletlen, hogy a nők sokat panaszkodnak menstruációs fájdalomra; ha egy éppen vérző lány belenyugodott abba, hogy akkor biztosan...) Ugyanis legközelebb csak iskolába induláshoz ébresztvén vették észre, ő is, a szülők is, hogy a hajnalban jelentkező fájdalomnak más az oka.



A lányt még stabil állapotban szállították kórházba. A rendőrség nem talált semmiféle bizonyítékot arra nézve, hogy ki adhatta le a lövést, de a nyomozás egyéb eredményt sem hozott, egyelőre.

Konkrétan az történt, hogy valóban volt lövöldözés a környéken, az egyik golyó pedig a lány fenekében landolt. A rendőrség szerint többen is lőttek az idő tájt és arrafelé, de azt mégsem sikerült azonosítani, hogy kitől származhatott a lövés - egy biztos: egyik lövést sem akkor adták le, amikor a lány szülei aktuálisan értesítették a rendőrséget, hogy lányukat lövés érte. Biztos, hogy korábban történt. Tehát egyértelműsíthető a fentebbi elmélet.

A ház előtt parkoló autó üvegét is átütötte a golyó

A helyi őrmester, Mark Ormsby azt mondja, ha tisztában van egy szülő azzal, hogy a gyermekét lövés érte, nem kérdés, nyilván egyből értesíti a rendőrséget. Éppen ezért a rendőrség nem folytat vizsgálatot a szülők ellen, gondatlanság vádja miatt. Azt viszont még nem tudják, miért érhette a családi házat lövés hajnalban.

A család mindenesetre eléggé elzárkózik a nyilatkozattétel elől, mint az alábbi videón is látható-hallható, az apa részéről is csak annyiról megy a diskurzus, a lány jól van, nincs komolyabb baja, a részleteket kideríteni pedig a rendőrség feladata.

Ide "célozták" ismeretlenek a golyót

A lány apja egyébként annyit nyilatkozott, hogy egy olyan bandasújtotta környéken, mint az övék, nem szokás minden egyes lövés hangjára a rendőrséget riasztani. Így, mivel azt sem észlelte, hogy a háza előtt történt a lövés, nem jutott eszébe egyből rendőrt hívni.

Orvos szakértő elismerte, hogy a bemeneti seb még nem feltétlenül adhatott okot arra, hogy a szülők komolyabb bajra gyanakodjanak. A lány állapota egyelőre stabil.

http://youtu.be/E5ThtwCmZh4

Forrás: abclocal.go.com, huffingtonpost.com

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com