Óvodás gyerek vezetett a forgalomban, a szülők dicsekvésből feltették a netre – videó
Hatalmas felháborodást váltott ki egy Kínában készült videó, amelyen egy 4-5 év körüli óvodás gyerek vezet autót a forgalomban.
Ráadásul a szülők annyira büszkék voltak rá, hogy dicsekvésből feltették a netre.
A kislány egy igazi autót irányított a kormány mögül úgy hogy az anya a hátsó ülésről filmezett, az apuka pedig utasította hogyan vezesse a gyerek a kocsit a többsávos úton. – írja a Rocketnews24.
A gyerek ráadásul annyira nyugodt volt és élvezte az egészet, hogy látszott rajta, hogy már nem először csinálja. Bár azt nem tudni a lába hogyan ért le, hogy a pedálokat irányíthassa. Majd egy pár perc vezetés után az apuka utasítja a gyereket, hogy álljon meg, innentől majd ő vezet tovább.
A szülők egy kínai videó megosztóra tették fel, hogy mit tud az ő kicsi lányuk, de gratulációk helyett kaptak hideget-meleget.
Sokan felelőtlennek nevezték őket, akiket le kéne tartóztatni, mert a nemcsak a gyerekét, hanem a saját testi épségüket is veszélyeztették, nem beszélve mások életéről.
A hatóságok egyelőre nem nyomoznak az ügyben, mert nem tudták beazonosítani melyik városban történt az eset. A videó ráadásul már több mint 4 éve került fel a netre, mégis valamikor nemrég kapták fel a Weibon.
Forrás: nlcafe
Hozzászólások