Pénzbüntetés vagy börtön vár a nőre, aki feltörte férje email fiókját

Egy svájci nőt a bíróság 400 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetésre vagy nemfizetés esetén börtönre ítélt.

A nő bűne az volt, hogy feltörte a férje email fiókját, hogy megtudja mit titkol előle. Ebből tudta meg, hogy a férjének viszonya van, ráadásul nem is csak egy nővel. – írja a brit Metro.

A svájci feleség akkor kezdett gyanakodni, mikor a férje egy új email-címet készített. Az egyik nap leült a közös számítógép elé és megpróbált belépni a fiókba. A nő végig próbálgatta a korábban felírt közös jelszavaikat és a egyikkel végül be tudott lépni. Ekkor tudta meg, hogy a férjének viszonya van, ráadásul nem is egy.



A nő számon kért e a férjét, aki egy veszekedés után elköltözött, majd feljelentette a feleségét, amiért feltörte az email fiókját.

A nőt tavaly februárban a bíróság először 9900 frank, azaz kb. 2,7 millió forint bírságra kötelezte, amelyet 4 év próbaidőre felfüggesztett. Ezen felül 4300 frank bűnügyi költséget is kiróttak rá.

Az ítélet ellen azonban a nő és ügyvédje fellebbezett, így végül a büntetést lecsökkentették 1500 frankra, azaz kb. 410 ezer forintra. Az ügyvéd arra hivatkozott, hogy a nő nem törte fel a férje fiókját, mivel rájött a jelszóra.

A nőnek a bírságot minél hamarabb be kell fizetnie, amennyiben nem tesz eleget a kötelezettségének, akár 3 év börtönt is kaphat.

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com