Pénzt égetnek a gazdag gyerekek - Képek

Hazánkba valószínűleg nem fog betörni a kínaiak új trendje.burnA legtöbb kínai milliárdos gyerek mindent megvett, ami pénzért megkapható a világon, emiatt unják magukat, és nem tudnak mit kitalálni, amire elverhetnék a vagyonukat. A gyerekek ezért úgy döntöttek, hogy elégetik a bankjegyeket és Ferrarikat rongálnak, amit megörökítenek, hogy mindenki láthassa, hogy ők ezt is megtehetik.

kid3Az új divat miatt eddig senki sem szólt rá a csemetékre, mert azoknak a szülei inkább dolgoznak, hogy még több pénzzel tömjék az utódjaik zsebét, miközben a nevelésről, és egyéb szülői kötelességekről elfeledkeznek.

carHszi Csin-ping, az ország elnöke azonban úgy döntött, hogy szociális érzékenységre neveli a milliárdos gyerekeket. Az elnök 70 gazdag kamaszt küldött el egy speciális tanfolyamra, ahol szociális érzékenységet tanulhatnak.

kid2Azok a gyerekek, akik késnek a kurzusról, pénzbírságot fizetnek, aminek az összege nagyjából 45 ezer forintnak felel meg. Az unatkozó gazdagok között vannak, akik beteg gyerekeknek, időseknek, vagy szegényeknek segítő foglalkozáson vesznek részt.

kidHabár az intézkedés dicséretre méltó, mégis kérdéses, hogy az állam mennyire tudja pótolni azt, amit a szülőknek kellett volna megtanítaniuk a fiatalabb generációnak.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Ciara maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat a saját tervezésű egyedi ruhája.

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

A kicsi 29. héten jött a világra a szülei hónapokig meg sem látogatták.

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Áprilisi tréfák a szűkre szabott ruhától, az első szamárkiállításon át, a részegen való internetezés tiltásáig.

http://ujhazak.com