Peru amazóniai vidéke fuldoklik az olajban - videók

A hír, amiről nem biztos, hogy tudunk. Néhány nap alatt legalább 300 ezer hordónyi nyersolaj folyt szét a perui Amazónia területén.


Ez a szennyezés súlyos hatást gyakorolt az Amazonas-folyó két fontos mellékfolyójában is! A katasztrófa Peru északnyugati részén, január végén és február elején következett be. Az olajszivárgás Petroperu vállalat vezetékéből származott. Az olajszennyezés rövid időn belül felborította az egész ökoszisztémát. A térségben lakó emberek nem mások, mint nyolc féle őslakos közösség, akik a vizet ivóvízként is használták. A törzsek vezetői azt mondták, hogy az emberek élete a víztől függ, amelyet súlyosan megszennyeztek.

1

A Petroperu olajvállalat ígéreteket tett, hogy minden olajszennyezést eltakarítanak a térségből.
A helyieknek ételt és italt is biztosítanak, amíg a térséget helyre nem tudják hozni.

Sajnos a munkálatokat a cég már későn kezdte el és azzal gyanúsítják őket, hogy még gyermekeket is alkalmaztak az olajszennyezés feltakarításában. A cég elnöke azonban tagadta, hogy az alantas munkára gyerekeket alkalmazott volna. A vállalat különben is felhívta a figyelmet, hogy az első olajszennyezés egy földcsuszamlás miatt következett be. A második olajszennyezés oka mind máig ismeretlen.

2

A Petroperu már 40 éve is elavultnak számított. Öreg olajvezetékeiből kiszivárgott olaj egyenesen az őslakosok földjére került. Jutott belőle bőven a Morona és Chiriaco folyókba is, amely megfertőzte az őslakosok ivóvizét.

Az öreg vezeték még két helyen is megrepedt és pár nap alatt 3000 hordónyi olaj folyt ki. Edwin Montenegro az őslakosok vezetője szerint nem sikerült teljes egészében megszűntetni az olajszennyezettséget a problémás területeken. A Perui Egészségügyi Minisztérium szerint a Petroperut akár 17 millió dollárra is megbüntethetik az ország 5 kerületét fenyegető vízminőségi helyzet miatt!

Peru környezetvédelmi ügynöksége az OEFA a Petroperut arra kötelezte, hogy az elhasználódott öreg vezetékeket azonnal cserélje ki! A vezetékek karbantartására pedig fokozottan ügyeljen!

3



Peruban sajnos nem ritkák a hasonló szennyeződések. A vidéken csak hivatalosan 20 hasonló szennyezést dokumentáltak az elmúlt 5 évben. Az Iaments Indigenous szerint Peruban az Amazonas kétharmada különféle olajtársaságok kezén van. A területeket a limai kormánytól bérlik. A perui kormányt sok kritika éri, mert hagyja az olajszennyeződésekben „fürdeni” az északi területeket, amelyek fokozatosan tönkre mennek az élővilággal és emberi életekkel együtt. A károk visszafordíthatatlanok!

4

5



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Québecben sikerrel vitték keresztül a törvényt, amely jövőre lép életbe.

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

A lány szerencséje az volt, hogy az 58 éves férfi szembeszállt a támadóival.

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Élete utolsó pillanatiban így reagál a csimpánz régi barátja láttán

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Québecben már harmadszor próbálkoznak azzal, hogy elfogadtassák a törvényt.

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

A kislány nagymamája elsírta magát, mikor megtudta miért ürítette ki unokája a malacperselyét.

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

A hitszónok bejegyzése nagy botrányt váltott ki a szingapúri lapban.

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő  - videó

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő - videó

A kínai nő egy sétahajó 4-dik emeletéről is a vízbe ugrott volna a telefonja után.

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Svédországban migránsok ezreit kéne kiutasítani, de nem járnak sikerrel a hatóságok.

Macskájával utazta körbe Ausztráliát a kalandvágyó férfi

Macskájával utazta körbe Ausztráliát a kalandvágyó férfi

A férfi mindenét eladta, otthagyta állását és egy mikrobusszal vágott bele élete nagy kalandjába.

Expasija kocsiján ilyen durva bosszút állt a kidobott barátnő

Expasija kocsiján ilyen durva bosszút állt a kidobott barátnő

A bankár és az orosz modell kapcsolatának végét a férfi autója sínylette meg leginkább.

http://ujhazak.com