Plasztikai műtét a jobb állásért

A Sanghajban elvégzett szépészeti beatvakozások 60 százalékát huszonévesek teszik ki, akik a diploma után, az első állásinterjú előtt, fekszenek kés alá.kínaplasztika
Egy jó állásért sok mindenre képes az ember, de a kínaiaknak még ezt is sikerült túl teljesíteniük, hiszen a fiatalok, ha kell, akkor átszabatják azokat a részeket a testükön, amely miatt elesnének egy adott munkától.

Ez a hozzáállás abból fakad, hogy kimondatlanul is, de a megjelenés sokat számít egy állásinterjún, a fiatalok pedig szeretnének tökéletesen kinézni, amivel milliárdos üzletet teremtettek Ázsiában.

A statisztikák szerint a plasztikai műtétek fellegvára Dél-Koreában van, ahol tavaly a klinikákon megforduló kínai páciensek egynegyedét egyetemisták tették ki. Ők a leggyakrabban orrplasztikát, szemhéj-felvarrást, és zsírleszívást kértek.

Nem kizárólag Dél-Koreában, hanem Kína nagyvárosaiban is sok fiatal fekszik kés alá kisebb szépészeti beavatkozásért. Sanghajban például a plasztikai műtétekre jelentkezők 60 százaléka huszonéves.

A helyi újságíróknak a plasztikai sebészek elárulták, hogy főleg júliusban és augusztusban jelennek meg náluk a fiatalok. Ennek az oka az, hogy a fiatalok akkor végeznek az iskolában, és még az első állásinterjújuk előtt állnak. A frissen diplomázott kínaiak azért is vállalkoznak a műtétre, mert a nekik szóló médiumokban gyakoriak az ilyen hirdetések, amelyek még kedvezményt is adnak, ha az illető felmutatja a diákigazolványát.

A 20 ezer embert megkérdező statisztikából kiderült, hogy a fiatalok a társadalmi státuszuk emelkedését, és jobb elhelyezkedési esélyeket várnak a szépészeti műtétektől. Érdekesség, hogy a szépülni vágyók egynegyede férfi, akiknek a száma évről-évre nő. Ez azzal magyarázható, hogy ők a jobb karrier mellett, a nősülés esélyét is meg akarják növelni.

(Forrás: vilagszam.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com