Pofátlanság: januárban vitte vissza a karácsonyfát és kérte az árát
A hónap egyik legpofátlanabb vásárlója lehet egy nő, aki január 4-én képes volt visszavinni a kiszáradt karácsonyfát a boltba, hogy visszakérje az árát.
A Costco Wholesale Corporation nevű üzletláncnál ugyanis minden ott vett terméket vissza lehet vinni és megtérítik az árát. Azonban ez az eset még őket is ledöbbentette, mikor a nő január 4-én megjelent a fával és közölte ,hogy kéri vissza az árát, mert a "fa már nem él".
Az eladók végül a szabályoknak eleget tettek és visszafizették a fenyőfa árát, de az egyik dolgozó a döbbenetes esetet kiposztolta a közösségi oldalára.
“Ha nem láttam volna, nem hinném el, hogy létezik ember, akinek ennyire alacsony az erkölcsi értékrendje és kevés a lelkiismerete. Elszomorító abba belegondolni, hogy talán annyira szüksége volt erre a pénzre, hogy minden méltóságát elvesztette emiatt.” – írta a kép alá.
A kommentelők persze azonnal szétszedték a posztot, volt, aki azt írta, hogy akkor egy telepiszkított pelenkát is vissza lehetne vinni, hogy adják vissza az árát.
Az egyik hozzászóló rokona is az üzletben dolgozik és azt írta, hogy az eset nem egyedi, sőt vannak, akik úgy kérik vissza a fa árát, hogy be se viszik azt.
Más azt tette hozzá egy hasonlóképpen működő üzletlánchoz rendszeresen visznek vissza medencéket a nyár végén és ugyanúgy visszakérik az árát.
Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások