Pokoli út az arany miatt, avagy a világ legéletveszélyesebb útvonala a Léna

Az ember sok mindenre képes akkor, amikor el szeretné érni a céljait. Így tesznek ezek az emberek is, akik minden áron a világ legveszélyesebb útszakaszán akarnak közlekedni.


Az út 1235 kilométer hosszan fut. Jelzése az amcsi Route 66-os úttal ellentétbe ez bizony a Ruszki 360-as út, ami a Léna nevet kapta.

1

Az útszakasz Nyever folyótól egészen Jakutszkig vezet. 2006-ban a világ legveszélyesebb útjának nyilvánították, ami magasan túltesz az amerikai Route 66-on, amit felújítottak és a két sávos utat az Amerikai Egyesült Államok polgárai örömmel használnak verdáikkal.

2

A Léna azonban nem a konszolidációról híres, hanem inkább a pusztulatról. Az utat 1924-ben kezdték el építeni és bármennyire is hihetetlen ezt az utat bizony a kőolaj salakjának bizonyuló bitumenes műút borította. A lényeg már akkoriban is az volt, hogy az arany miatt az emberi bérencek bármire képesek voltak. Ugyanis az út kezdetben a transzszibériai vasútvonalat kötötte össze az aldani aranybányákkal, aminek a távolsága mindössze 683 kilométer volt. 1933-ban bővült még egy 100 kilométeres szakasszal és Jakutszkot 1962-ben az út elérte.

Az úttal igazán az a nagy probléma, hogy az örök fagy birodalmában van és így ez az ún. szövetségi út a legtöbb szakaszon nem más, mint egy 7 méter szélességű földút. A leghosszabb szakaszon a fagy, olvadás, heves esőzések és a belvíz miatt az egykori elpusztíthatatlannak hitt szovjet út is sárba fullad. Erre az útra már csak a Maz, Kamaz, Tátra terepjáró teherautók merészkednek, de ezek is többnyire a sártengerbe fulladnak. Azonban érthetetlennek tűnik, hogy az úton mit keresnek a személyautók, még akkor is, ha terepjárók azok.

3

A rendkívül hideg útszakaszon, üzemanyag fogytán már nagyon sok ember vesztette életét. A kihűlés és az éhhalál az útszakaszon könnyen végezhet az emberekkel.

Az úton lévő pánik következtében előfordult már az is, hogy az emberek járműveket gyújtottak fel, hogy megmelegedjenek. A kamionsofőrök öngyilkosok lettek, mert a lápos nyáron autójukba belerohadt a zöldség és gyümölcs. Azért vetettek véget az életüknek, mert nem tudták a szállítmányt eljuttatni egyik pontról a másikra a sártenger miatt.

A nagy hosszúságú útszakaszokon azért van még aszfaltozott rész is, de ezeken a helyeken is rengeteg baleset történik, ahol sok ember életét veszti. Ezeket a szerencsétlenségeket azzal magyarázzák, hogy az off-road útviszonyokat elhagyva a sofőrök figyelme jelentősen csökken.

4

A 780 kilométeres szakaszt a túlélő autósok nyáron személyutóval, vagy mikrobusszal maximum 26 óra alatt teszik meg, ami Nyerjungri és Jakutszk között van.

A gyilkos és nem legendás útszakasz romlását megmagyarázzák még a vasút állandó karbantartása miatti teherautók közlekedésével. Ezek miatt a karbantartások miatt romlott jelentősen az útszakasz minősége.

A szomorú az, hogy Jakusztkot ezen az egyetlen úton lehet elérni a köztársaság déli részén élőknek.

Párhuzamot vonva a Léna és a legendás amerikai Route 66 között a szakadék nagyon nagy és nyilván tükrözi a kelet és nyugat közötti érzést. Függetlenül a hajlandóság és az éghajlati viszonyokhoz képest, mert mindenre lenne megoldás.

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

Route 66 amcsi útról ITT olvashattok, amelyről írtunk már cikket.

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com