Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Parlament sajtófolyosóján kérdezett meg a Mandiner riporternője néhány politikust, hogy számukra mit jelent személy szerint a hatalom.

A honatyák közül sokan készségesen válaszoltak a kérdésre, akik sikeresen kijöttek a rövid interjúból. A felvételen azért látszódik, hogy politikusainkat a kérdés váratlanul ért ezért meglepődve ugyan, de válaszoltak. Ezt követően jött a kultúrsokk!



Volt, aki szem forgatva, de előfordult, hogy kifejezetten örültek a kérdésnek és kicsit ki is fejtették, hogy mit is jelent számukra a hatalom. Akkor jött Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke és soha nem látott arroganciával nem válaszolt a kérdésre. Pártja méltán tükörképe az elnök Úr kirohanásának.



Forrás: ellenszel.hu

Hozzászólások

Muszlim fejkendőkről indított kurzus váltott ki botrányt egy német főiskolán

Muszlim fejkendőkről indított kurzus váltott ki botrányt egy német főiskolán

A német iskola egynapos kurzusa nagy vihart kavart, mondván az iszlám öltözködést akarják népszerűsíteni.

Példaértékű dolgot tett az édesapa, hogy fiai könnyebben eljussanak iskolába

Példaértékű dolgot tett az édesapa, hogy fiai könnyebben eljussanak iskolába

Az indiai férfi két évig azért küzdött, hogy a fiainak nem kelljen három órát gyalogolniuk az iskolába.

Macskát szülő nő bizarr fotósorozatától kiakadt a fél internet

Macskát szülő nő bizarr fotósorozatától kiakadt a fél internet

A nő olyan fotósorozatot készített, mintha ő szülte volna meg örökbefogadott cicáját.

Migránsok miatt egyre több svéd tanulja az arab nyelvet és a kultúrát

Migránsok miatt egyre több svéd tanulja az arab nyelvet és a kultúrát

Az illegális bevándorlók szocializációjához fontos az arab nyelv és kultúra ismerete.

Futárként dolgozott egy 7 éves árva kisfiú Kínában

Futárként dolgozott egy 7 éves árva kisfiú Kínában

A gyerek elmondása szerint szerette a munkáját, szívesen visszamenne újra dolgozni.

Világmegváltó termékek, amiket véletlenül találtak fel

Világmegváltó termékek, amiket véletlenül találtak fel

A feltalálók nem tervezték meg előre a pacemakert, a tépőzárat, a chipset, a pálcikás jégkrémet, vagy például az édesítőt.

Veszettségbe halt bele a 6 éves kisfiú, akit megkarmolt egy denevér

Veszettségbe halt bele a 6 éves kisfiú, akit megkarmolt egy denevér

A gyerek apja hiába mondta a fiának, hogy ne nyúljon hozzá a denevérhez, ő nem fogadott szót.

15 hónapos baba életét mentette meg a rendőr az első munkanapján

15 hónapos baba életét mentette meg a rendőr az első munkanapján

A rendőr biztatóan kezdte a szolgálatát újoncként, rögtön egy életmentéssel.

Lehet te is ittál már ilyen kávét, de nem tudtad hogyan készül- csak akkor kattints, ha van hozzá gyomrod

Lehet te is ittál már ilyen kávét, de nem tudtad hogyan készül- csak akkor kattints, ha van hozzá gyomrod

Elképesztő módon készül ez a fajta kávé!

6 nap alatt talált feleséget a nigériai férfi a Facebook segítségével

6 nap alatt talált feleséget a nigériai férfi a Facebook segítségével

A férfinek a hagyományos ismerkedési módszerek nem jöttek be és ezért a Facebookon keresett magának feleséget.

http://ujhazak.com