Rejtély – Kerti törpék lepték el a nő udvarát

Marcela Telehanicova nem tudja, hogy ki helyezte el a kis szobrokat a háza előtt.Marcela TelehanicovValószínűleg senkinek sem lenne szüksége kávéra, ha az a látvány fogadná reggel, mint amilyen azt a devoni nőt, akinek az udvarát megszállták a kerti törpék. Marcela Telehanicova döbbenten nézett végig a több, mint száz kis szobron, majd készített egy fényképet, és feltette a Facebookra.

A jelenségtől sokkot kapó nő a közösségi oldaltól remélte, hogy kiderül, hogy ki volt az, aki egy éjszaka alatt elhelyezte a háza elé a törpéket. Később elmondta, hogy ez volt egész eddigi életének a legbizarrabb élménye.

Mivel a tettes nem lett meg, ezért Telehanicova értesítette a rendőrséget, mert attól tartott, hogy ellophatják a kerti törpéket. A hatóságok eltávolították a szobrokat az udvarról, majd elmentek a helyi kertészetekhez, hátha valamelyiküknél vették a törpéket.

A rendőrség nyomozása azonban nem járt sikerrel, ugyanis a környékről sehonnan sem hiányoztak kerti törpék. A helyi hatóság szóvivője elmondta, hogy most már azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy valaki lopta-e a szobrokat, vagy csak vicces kedvében volt.

Marcela Telehanicova

törpe

törpe2

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com