Rejtélyes szülés

Egy napon született testvérek.Egy napon, de három különböző évben született egy Heves megyei család három gyermeke. Noszvajon egy fiatal házaspár vezeti a Síkfőkút Szállodát. Gyönyörű a környezet, az épületet pisztrángokkal teli tó veszi körül, a csendet a madarak csiripelésén túl mostanában csak a babasírás töri meg néha. Hétköznapi életnek tűnik az övék, mégsem az.
Gotyár Péter és felesége, Tímea már lassan húsz éve ismerik egymást, az életüket mégis csak 2001-ben kötötték össze. Első gyermekük, Olivér a rá következő évben, február 12-én látta meg a napvilágot. Őt követte Dominik öt évvel később, szintén február 12-én, majd idén Alexander, ugyanezen a napon. Nincs ebben semmi furcsa, mondják, ám ha belegondolunk, mégis különleges kötelék ez, ami összeköti a testvéreket.
– Szerencsés véletlennek tartom. Vagy véletlenek nincsenek, hogy is van ez?! – kérdez vissza Tímea mosolyogva, amikor arra próbál válaszolni, mit is gondol arról, hogy a gyermekei egy napon születtek.
– Sokszor megkaptam már a boszorkány jelzőt, sőt azt mondták, hogy idős koromra banya leszek, de ezt nem veszem sértésnek, sőt, örülök neki.content
Véleményem szerint ez a nőiesség intuitív oldalát hangsúlyozza. Vallásos vagyok, de nem áll tőlem távol az ezotéria sem. Talán a kellemes tavaszi levegőnek is köszönhető, hogy egy napon adhattam életet mindhárom gyermekemnek, de tudatosnak egyáltalán nem nevezném.

Olivér születése után a szülésznő érdeklődésére, az első mondatom az volt: „Öt év múlva ugyanekkor ugyanitt!” Ott és akkor valami eldőlt, mert Dominik tényleg 2007-ben született meg.
Alexandert igazán már nem terveztük, de úgy érezzük, hogy vele teljes a családunk. Eleinte úgy tűnt, hogy nem jön össze harmadjára is a február 12-ei dátum, mert pár nappal korábban már voltak fájásaim, ám a kicsi mégis úgy döntött, hogy vár még.

Még a szülészeten is központi téma volt a dátum
Az egri Markhot Ferenc Kórházban, dr. Varga Zsolt főorvosnál született Dominik és Alexander, viszont mindhárom Gotyár utód világra jövetelénél ugyanaz a szülésznő dolgozott, Gerendai Teréz, vagy ahogy mindenki szólítja Terike. – Huszonegy éves pályafutásom során még nem volt ilyen, hogy egy napon született volna egy család valamennyi gyermeke. Nekünk is nagyon tetszett ez a furcsa egybeesés.  Ezekért a pillanatokért érdemes élni és dolgozni ebben a szakmában – nyilatkozta a szülésznő.
Foto: Lénárt Márton
Forrás: HEOL

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com