Rendkívül ritka autót kaptak lencsevégre Budapesten

A legendás kis autó utódjának elektromos változatát Európában nem forgalmazták. A vezess.hu internetes újság olvasója kapta lencsevégre Budapesten a Fiat 500e típusú kis autót, amelyet kizárólag az Amerikai Egyesült Államokban forgalmaztak.

Európában azonban olyan ritkán tűnt fel, hogy akár „fehér hollóként” is emlegethetjük. Ezért számít különlegesnek ez a Fiat 500e kisautó, amelyet az egyik olvasó kapott lencsevégre és küldte be a portálnak.



A Fiat 500-as elektromos típusának bevezetését sok ellentmondások kísérték az USA piacán. Sergio Marchionne a vállalat vezérigazgatója szerint a villanyautók túlértékeltek. Így az emissziós határértékek teljesítéséhez muszáj nagyobb hangsúlyt fektetni más alternatívákra is. Ezzel természetesen a Fiat és Chrysler feje nem azt akarta mondani, hogy lemondana Észak-Amerika Fiat 500e észak-amerikai vásárlóinak járó jogos kedvezményeiről.



Tulajdonképpen nagy bajban is lennének, hiszen a 31 800 dolláros (7,3 millió Ft*) árával a villamos verzió pontosan kétszer annyiba került, mint egy alap benzinmotoros Fiat 500 (végre egy autó, ami az USA-ban drágább, mint Európában!), amin körülbelül tízezer dollárt (2,3 millió forint) veszít a gyár. Állítólagos szóbeszédek szerint az amerikaiakat a vezérigazgató arra kérte, hogy az autóból ne vegyenek sokat, mert ez nekik óriási veszteség. 

Pedig gondoljunk bele, hogy egy töltéssel 140 kilométert lehet utazni. A kis autó teljesítménye 111 lóerő. Az aerodinamikai felépítettség sem elhanyagolható!



Igaz Magyarországon a töltés problematikus, mert, ha az alábbi képen megnézzük, akkor a lencsevégre kapott autó, töltő csatija le van lakatolva, nehogy valaki más töltsön, vagy lopjon.



Ha úgy vesszük igazán azoknak érdemes hasonló autót venni, akik zárt helyen, társasházban, vagy éppen családi házban tölthetik autóikat. Nem hátrány az sem, hogy a zöld rendszámú autók például a budapesti parkolókat ingyen igénybe vehetik. Visszatérve az Amerikai Egyesült Államokra, ahol a kis közegellenállású autó nagyon divatos lett. Kezdetben, Kaliforniában forgalmazták kizárólagosan az autót. Az USA voltaképp a világ legelfogadóbb országa a villanyautó-barát téren!

Így hát el is fogyott az évre tervezett kontingens. No, ezért állította le az autó gyártását. Megérthető: hatalmas csődöt jelentett volna a kezdetben csak Kaliforniában forgalmazott Fiat számára a gigantikus méretű USA felvásárlás.



Forrás: vezess.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com