Rendkívül ritka, fehér oroszlán született egy Madrid közeli cirkuszban

Fehér oroszlán született egy Madrid közeli cirkuszban. A kihalás szélén álló fajból alig ötven példány él még a világon - számolt be a szenzációként tálalt eseményről a spanyol közmédia pénteken.

A cirkusz tájékoztatása szerint az egyelőre még csak 800 grammos állatkölyök teljesen egészséges. Néhány hónap múlva a cirkusz egyik fő látványossága válhat belőle és mikor elég idős lesz, idomítani is fogják, hogy szerepelhessen az előadásban - fűzte hozzá Ignacio Pedrera, a cirkusz szóvivője.

1418920205739

A cirkuszban nem most született először fehér kölyök: két évvel ezelőtt az anyaállat már világra hozott két kisoroszlánt, ma már mindketten a toledói állatkert lakói. Az anyaoroszlán nem szerepel a cirkusz műsorában, azért tartják, hogy utódokat hozzon a világra, ezzel csökkentve a faj kihalásának esélyét. A szóvivő szerint mindössze ötven fehér oroszlán él a világon, többségük cirkuszban vagy állatkertben.

A fehér oroszlánokról évszázadok óta regélnek az afrikai mítoszok és legendák. El sem hitték létezésüket, amíg 1928-ban sikerült befogni az első példányt. Manapság csak a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban élnek szabadon fehér oroszlánok.

Magyarországon legutóbb májusban érkeztek új fehér oroszlán kölykök az abonyi magánállatkertbe, előtte 2013-ban a Szegedi Vadaspark gazdagodott egy hím és egy nőstény példánnyal.
http://www.rtve.es/noticias/20141218/nuevo-ejemplar-leon-blanco-nace-circo-madrid/1071000.shtml

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com