Részegen lógott a távvezetéken egy férfi

Egy kínai férfi Linfen városában ittas állapotban mászott fel egy kilenc méter magas oszlopra, és a vezetéken csüngött legalább egy negyedórán keresztül. Végül szerencsésen földet ért.


Mikor a szolgáltató értesült a potyautasról, azonnal lekapcsolta a hálózatról a vezetéket, hogy a férfi ne szenvedjen áramütést a magas feszültségű vezetéktől.

drunk-man-1_1702983a

A tűzoltóság pedig a mentésben segített, egyikük felmászott a magasba a részeg férfi közelébe és győzködte, hogy engedje el a vezetéket. Eközben alatta egy felfújható légpárnát készítettek elő a férfi földet éréséhez - írta a Sun című lap.

drunk-man-2_1702984a

A kapálózó férfi végül elengedte a vezetéket, ám az első esése során az alatta lévő kábeleken landolt, majd kis idő múlva tovább zuhan lefelé.

Azt, hogy életben maradt többek között annak is köszönhető, hogy a vezeték a súlyától nem szakadt le.

A férfi bánatában itta magát le a sárga földig, de azt nem tudta, hogyan kötött ki a pózna tetején. Földet érése után is látszott rajta, hogy nem tudja, mi történt vele, teljesen bódult állapotban volt az alkoholtól.

Az észak-kínai városról, Linfenről eddig a világ egyik legszennyezettebb városaként lehetett hallani, most a történtek miatt a "póznamászás", illetve a "távvezetéken lógás" kategóriában is képbe kerül majd.



(hvg)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com