Riasztó képek egy volt reklámgrafikustól a fogyasztói társadalomról – videó

Steve Cutts nem kedveli a fogyasztó társadalom monolit jellegét, legfőképpen azt, hogy a technológia és a közösségi média rányomja bélyegét magára a fogyasztó egyénre.


Steve Cutts szépművészeti egyetemre járt és néhány évet töltött a Glueisobar londoni ügynökségnél. Ez idő alatt menő ügyfeleknek dolgozott: Coca-Cola, Reebok, Sony, Google. Három éve azonban szabadúszóként dolgozik, munkáit pedig bemutatták már számtalan televíziós kábelcsatornán.

1

A művész fiatalember nem tesz mást, mint rajzol és filmeket készít.
Alkotásaiban mindig van valami, amely viszolygást kelt, egyben a képek és filmek láttán alaposan elgondolkodik az ember. Ez nem is baj, hiszen Cutts a fogyasztói társadalom súlyos problémáira szeretné felhívni a figyelmet. A Föld teljes kiszipolyozása, a 9 től 5-ig tartó irodai munkaidő és a gyermekmunka számára a legaljasabb dolgok, amit az ember számára kitaláltak.

„Szeretek úgy általában az életről és a társadalomról rajzokat, animációkat készíteni, és általában a legtöbben van is valamilyen üzenet. Az emberiség általános őrülete kifogyhatatlan tárháza az inspirációnak” – nyilatkozott Cutts a Featured E-Magazine-nak.

2

A fiatalembernek vannak olyan alkotásai is, amely első ránézésre nem igazán vehetőek komolyan. Ilyen az egyik rövidfilmje is, amely arról szól, hogy mi okozza egy ember halálát a nyugati világban. Ez lehet dohányzás, stroke, szívinfarktus, AIDS, elhízás. A How Will You Die című film akkor kezd komollyá válni, amikor bemutatja azt, hogy a világ legszegényebb országaiban mi a vezető halálok.

A művész fiatalember alkotásai minden bizonnyal sokaknak nem fog tetszeni, de azt mindenképp figyelembe kell venni, hogy a riasztó felhívásokra talán azok az emberek is felfigyelnek, akik eddig homokba dugták fejüket a problémák elől.

3

4

5

6

7

8

9

10

11



Forrás: kreativ.hu

Hozzászólások

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Akármilyen hihetetlenül hangzik, már több mint 300 ezren nézték meg a videót.

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Polk megye seriffhelyettese a raboknak köszönheti életét.

Zseniális: a bőrönd, amely ráülve viszi a tulajdonosát - videó

Zseniális: a bőrönd, amely ráülve viszi a tulajdonosát - videó

Forradalmi újítás a bőrönd, amely cipelés helyett szállítja az utazni vágyót.

Senki sem akarja örökbe fogadni ezt a szegény menhelyi kutyust

Senki sem akarja örökbe fogadni ezt a szegény menhelyi kutyust

A gondozók sem értik miért nem kell senkinek a kutyus, aki annyira vágyik szeretetre.

Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

A legfőbb személyiségjegyeidet buktatja le az a figura, amelyiket a legbolondabbnak választod.

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

A francia művész azt akarta megtudni mekkora mennyiségű szemetet tud felhalmozni.

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

A 128 éves férfi önéletrajzi könyve szeptember végén jelenhet meg.

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Nagykörű, 2017. június 19.

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

Budapest, 2017. június 19.

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Egy amerikai kórházban külön megünneplik a pici babák legapróbb erőfeszítéseit is.

http://ujhazak.com