Ritka ibériai hiúz tűnt fel Madrid közelében

Ritka ibériai hiúz tűnt fel Madrid térségében, a veszélyeztetett macskaféle példányai több mint 40 éve nem fordultak elő a spanyol főváros közelében - írja az El Pais internetes kiadása.

A hím hiúzt Madridtól mindössze 50 kilométerre délre észlelték. A Kentaro névre hallgató állat fogságban született Portugáliában, és hét másik hiúzzal együtt a Toledo környéki hegyekben engedték szabadon 2014 novemberében.

1425503818_038450_1425504276_noticia_normal

Természetvédők szerint Kentaro azóta mintegy 100 kilométernyi utat tett meg, és átkelt néhány autópályán is.

"Nem minden hiúz ilyen kalandvágyó, jobb szeretnek közel maradni a helyhez, ahol születtek" - mondta el a Természetvédelmi Világalap (WWF) munkatársa, Ramon Perez de Ayala.

Hozzátette: az utak, amelyeken Kentaro átkelt, szerencsére kerítéssel voltak körbevéve, így nem gázolták el a ragadozót. A hiúz addig követte a kerítést, amíg nem talált egy hidat, amelyen aztán átkelhetett. Kentaro műholdas nyomkövetővel van ellátva, amely négyóránként ad jelet az állat mozgásáról.

Az ibériai hiúz a világ leginkább veszélyeztetett macskaféléjének számít. A kihalással fenyegetett állatfaj spanyolországi populációja a WWF munkájának köszönhetően 2002 és 2013 között 94-ről 332 példányra nőtt. A szervezet jelenleg azt szeretné elérni, hogy Toledo térségében egy 30-40 példányból álló populáció alakuljon ki 2017-ig.

_81550213_exsituconservation

A hiúzokra a gépjármű közlekedés jelenti az egyik legnagyobb veszélyt: 2014-ben legalább 21 példányt gázoltak el a spanyol utakon, egy évvel korábban pedig 14-et.

A WWF ezért szeretné elérni, hogy a spanyol tartományi kormányzati szervek különleges intézkedésekkel védjék az állatfajt, így például kerítsék el az autóutakat. További megoldás lehet Ramon Perez de Ayala szerint, ha az utak mellől eltüntetik a sűrű aljnövényzetet és bozótot, így a hiúzok időben észlelhetik a gépjárművek reflektorainak fényét.

http://elpais.com/elpais/2015/03/09/inenglish/1425900807_150674.html
http://www.bbc.com/news/blogs-news-from-elsewhere-31819357

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com